Hazánk térnyeréséről és eredményes családpolitikájáról írnak francia konzervatív lapok

Az olasz hírügynökségek is beszámoltak arról a nemzetközi eseményről, amelyen Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Tokiói Nemzeti Művészeti Központban megnyitotta a magyar és az európai művészetnek szentelt művészeti kiállítást. Az Agenzia Nova olasz hírügynökség beszámolója idézi Orbán Viktor kormányfő megnyitóbeszédét, amelyben arról beszélt a magyar kormányfő, hogy a magyarok innovatív emberek, és képesek olyan világszínvonalú remekműveket alkotni, mint „amiket itt láthatnak”. Ennek oka szerinte az, hogy a magyaroknak bizonyítaniuk kell a világnak, hogy szüksége van rájuk, és hogy a világ az előnyeit élvezi a magyarok létezésének. A beszámoló emlékeztet: a kiállítást a Magyarország és Japán közötti diplomáciai kapcsolatfelvétel 150. évfordulójának ünneplésére nyitották meg – olvasható a Tűzalcsoport sajtószemléjében.

Orbán a családpolitikán keresztül dobja föl a házasságok számát – állítja a Valeurs Actuelles francia konzervatív heti hírmagazin cikke címében, megjegyezve, hogy a születési arányszám növelése érdekében a magyar miniszterelnök úgy határozott, hogy (a cikk szerint átszámolva) 30 500 eurót különít el minden egyes pár számára, akik a nő 41. születésnapja előtt házasodtak össze.

Hírdetés

Ennek a tartozásnak az egynegyedét törlik, ha a házaspárnak két gyermeke van, és az egyharmadát, ha három gyermek születik. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint a házasságok száma 20%-kal emelkedett az év első kilenc hónapjában. A regisztrált házasságok száma a legmagasabb 1990 óta, írja a lap. 2019 szeptemberében Magyarországon 29%-kal több házasságot regisztráltak, mint az előző év azonos időszakában. December elején a magyar kormány azt közölte, hogy már több mint 50 ezer pár igényelt ilyen engedményes kölcsönt. Arra még várni kell, hogy a 2019-es házasok több gyermeket vállalnak-e – utal a cikk a születési számok lassú javulására.

A Le Point francia konzervatív heti hírmagazin Magyarország brüsszeli befolyásának emelkedéséről ír annak kapcsán, hogy Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság új magyar biztosa – aki e minőségében Navracsics Tibor utódja – megkapta az Orbán Viktor miniszterelnök által nagyon vágyott portfóliót: az Európai Unió bővítését és a szomszédságpolitikát. A cikk szerint nem is kell csodálkozni annak okain, hogy a „budapesti nagymester” miért is érdeklődik annyira e két téma iránt, és azon sem, hogy Ursula von der Leyen beadta derekát a magyar kormányfő kívánságai kapcsán. November végén Orbán Viktor a Kossuth Rádióban világosan kifejtette motivációit, és maga is gratulált ahhoz, hogy Magyarország így „a biztonság szempontjából” a legbefolyásosabb pozícióhoz juthatott egy nemzetközi szervezetben – írja a Tűzfalcsoport.

A teljes cikket ITT olvashatják el.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »