Hazaküldték az olimpiáról a csapattársai sikereinek nem örülő franciát

Hazaküldték az olimpiáról a csapattársai sikereinek nem örülő franciát

A francia alpesisícsapat vezetői fegyelmezetlenség miatt hazaküldték Mathieu Faivre-et a phjongcshangi téli olimpiáról.

A hivatalos indoklás szerint Faivre – aki a kétszeres olimpiai bajnok amerikai Mikaela Shiffrin párja – csak a saját eredményével törődött, csapattársai jó teljesítményének nem örült, ami nem egyeztethető össze a válogatott szellemiségével.

Faivre a férfi óriás-műlesikásban vasárnap elért hetedik helye után úgy nyilatkozott, a csapattársak jó szereplése nem igazán érdekli, mert elsősorban csalódottságot érez amiatt, hogy nem sikerült jobb helyen zárnia. A sportoló utólag Facebookon kért bocsánatot szavaiért, melyeket szerinte félreértettek.

Hírdetés

„Amikor a célba érkezésem után megkérdeztek a francia csapat teljesítményéről, azt mondtam, jelen pillanatban az az utolsó, ami érdekel, mert elsősorban a saját kudarcommal foglalkoztam. Nem akartam tiszteletlen lenni senkivel” – írta a 26 éves versenyző a közösségi médiában. Hozzátette, délfrancia révén gyakran forrófejű, ezért fogalmazott élesebben, mint azt szerette volna.

Az osztrák Marcel Hirscher sikerével zárult óriás-műlesiklásban a franciák közül Alexis Pinturault bronzérmet nyert, Thomas Fanara ötödik, Victor Muffat-Jeandet pedig hatodik lett.

Faivre a tavalyi világbajnokságon az olimpiai programban idén debütáló csapatversenyben aranyérmes volt, és most is lett volna esélye bekerülni az esélyesek közé számító francia válogatottba.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »