Fogy a magyar. A tendencia azt mutatja, hogy míg néhány éve 10 millió felett volt Magyarország lélekszáma, mára ez a szám alig 9,7 millió és egyre gyorsuló ütemben csökken. Az ENSZ előrejelzése szerint 2030 körül már csak 9 millió, 2100-ban pedig alig 6 és fél millió lesz az ország lakossága. Ezt az rendkívül riasztó prognózist számos okkal magyarázzák, mint az elöregedő társadalom, a születések számának csökkenése, illetve az elvándorlás.
Rengeteg magyar állampolgár él és dolgozik külföldön, a hivatalos adatok szerint kb. 6-800 ezer fő, a valóságban viszont jóval több, hiszen nagyon sokan nem jelentik le a távozásukat, megtartják magyarországi lakcímüket. Becslések szerint (amit a külföldön élő magyarok is megerősítenek) mára az egymilliót közelíti a hazájuktól tartósan távol élők száma. Gondoljunk bele:
ez az ország 10 %-a.
De van ám még ennél döbbenetesebb adat is: 2010 óta 78 ezer gyermek született külföldön magyar szülőktől – ez az összes újszülött mintegy 15 %-a, azaz
minden hatodik kisbaba nem Magyarországon látja meg a napvilágot.
Legalábbis ennyinek kérelmezték az anyakönyvezését, viszont sokan, akik véglegesen választott hazájukban képzelik el az életüket nem is foglalkoznak ezzel, hiszen a szülők is felvették már az adott ország állampolgárságát. Így a gyerek bele sem kerül a magyar rendszerbe, szóval ebben az esetben is nyugodtan kalkulálhatunk nagyobb ráhagyással.
Bármit állítson a kormány, bármennyire is próbálják magyarázni és szépíteni az adatokat, a számokkal nem lehet vitatkozni. A fentiek megmutatták, milyen óriási a baj, és bizony megoldóképlet nincs. Nincs, mert a Fidesz egész egyszerűen nem foglalkozik a kérdéssel, sőt, mint a miniszterelnök szavaiból kiszűrhető egyenesen támogatják az ország kiürülését.
Ennek ellenére időről időre van, aki mégis úgy dönt, hogy megelégelve a több éves külföldi életet hazaköltözik, ám sokuk sajnos megtapasztalva az otthoni viszonyokat rövidebb-hosszab idő múlva ismét a határon túli életet választja. Velük beszélgettünk.
Virág több országban is megfordult, kalandos életet tudhat magáénak. Németország és Ausztria (valamint egy rövid magyarországi tartózkodás után) után jelenleg Írországban él. Mint elmondta, az otthoni közéleti és politikai hangulat miatt kelt útra.
„Szörnyű ahogy az emberek és a politikusok egymással bánnak. Odahaza a mindent átszövő arrogancia és nemtörődömség élhetetlenné tették az országot”.
Beszélgetésünk során kiemelte, milyen problémákkal küzd otthon az oktatás és az egészségügy. „A mai fiataloknak nincs jövőképük, az oktatás színvonala rendkívül alacsony, nem az életre nevel.” Betegsége okán volt alkalma megtapasztalnia a külföldi egészségügyi ellátó szolgálat működését is, az otthoni körülményekről lesújtó a véleménye. „Míg külföldön az állam mindent megtesz a polgárai egészségének érdekében, Magyarországon úgy tűnik ennek az ellenkezője igaz. Itt az egész szemlélet más, jó ideje felismerték hogy egy egészséges ember hasznosabb tagja a társadalomnak, nem mellesleg a költségvetést sem terheli az ellátása, épp ellenkezőleg.
És ez nem csak pénz, sokkal inkább hozzáállás kérdése,
egyébként a jól átgondolt társadalombiztosítási támogatásoknak köszönhetően például a szívgyógyszerek és egyéb krónikus betegségben szenvedők orvosságai sok esetben jobb minőségűek és olcsóbbak mint otthon.”
Zsuzsannának jó munkája volt otthon, egy multinacionális vállalatnál dolgozott vezető beosztásban. Anyagi gondjai nem voltak, mégis elhagyta az országot, melynek oka nagyrészt a Magyarországon tapasztalható társadalmi miliőben keresendő. Ugyanannál a cégnél áll alkalmazásban, de immár Dublinban. 2011 és 2014 között már élt ott, majd egy nagyon rövid hazai kiruccanás után ismét a szigetországban találta magát.
„A munkakörnyezet, az emberek hozzáállása, az egész rendszer ég és föld, nem beszélve természetesen a dolog anyagi részéről”.
Ő az egyetlen akit jelenleg is foglalkoztat a hazatérés gondolata. Úgy érzi, a megszerzett tudását és képességeit felhasználva talán képes lehet a környezetének gondolkodásmódjának a megváltoztatására. „Alapvető változásokra van szükség a hazai üzleti kultúrában éppúgy, mint a mindennapi életben. Nyugaton sem fenékig tejfel az élet, de sok olyan jól működő dolog van, amit bátran lehetne otthon is alkalmazni.”
A címbeli idézet Vicától származik, aki először 2006-ban akkori barátjával tulajdonképpen elmenekült otthonról. Mondhatni klasszikus történet az övék:
az alacsony bérek, a tarthatatlan lakhatási körülmények, a kilátástalan jövő miatt
döntöttek a költözés mellett. Gyermekük már Írországban született, majd kapcsolatuknak sajnos vége szakadt, így a hölgy úgy gondolta inkább hazatér, hogy a családja közelében lehessen. 3 évig bírta.
„Magyarországon egy egyedülálló anyuka egyszerűen nem tud megélni. Volt otthon munkám, de az albérlet, a rezsi, a gyerek számára nélkülözhetetlen dolgok kifizetése után sokszor kajára már nem maradt pénz.
A volt párom támogatása nélkül nem tudom, mit csináltunk volna”. 2015-ben végül visszatért Dublinba, ahol azóta is él. „Egy anya számára a gyermeke, az ő jóléte a legfontosabb a világon, és ezt Magyarországon nem tudtam számára biztosítani. Otthoni bérekből soha nem lettem volna képes kettőnknek olyan életkörülményeket teremteni mint most, hogy az esetleges megtakarítást, későbbi lakásvásárlást ne is említsük.
És ezért egyértelműen a Fidesz és személyesen Orbán Viktor a felelős”.
Vica szerint ez a kormány soha nem a kisemberek érdekeit tartja szem előtt, csak a saját zsebük degeszre tömködésével van elfoglalva. „Amíg ők vannak hatalmon, ez nem fog változni. Mielőbbi kormányváltásra van szükség, hogy az ország egyre égetőbb problémáit orvosolni lehessen”.
Van akit a szíve vitt külföldre, de maradni már egész más miatt maradt. Anita 2007-ben párját követve vágott neki elmondása szerint egy-két évre tervezve, amiből végül három lett. Felszolgálóként dolgozott, és bár jól érezte magát hazavitte a honvágy. „Úgy gondoltam, a külföldön szerzett tapasztalatom és nyelvtudásom segíteni fog, hogy otthon könnyebben boldoguljak.” Ez végül sikerült is, míg a kiköltözése előtt köztisztviselő volt a jó angoltudásának köszönhetően sikerült egy gyógyszeripari cégnél elhelyezkednie. Négy év után viszont -mivel már volt összehasonlítási alapja- úgy érezte, kvalitásait jobban tudná Nyugat-Európában kamatoztatni. Nagyon kötődik a szeretteihez, ennek ellenére ismét elindult. Jelenleg is a gyógyszeriparban van, de már Írországban – sokkal jobb anyagi lehetőségekkel.
Több, egymástól nagyban eltérő élettörténet, két dolog mégis minden alkalommal visszaköszön:
a pénz és a társadalmi közeg.
Amíg nem orvosolják az ország gazdasági problémáit és a közéletben tapasztalható visszásságokat, addig nincs hova hazaköltözni, erre pedig ebben a politikai környezetben vajmi kevés az esély.
Sokan a Jobbikban látják a megoldást, úgy gondolják, ők az egyedüliek aki képesek lehetnek olyan folyamatok elindítására, melyek megállíthatnák az ország egyre gyorsuló csúszását a lejtőn és indíthatnák el egy fejlődő pályán. Beszélgetőpartnereim közül többen is támogatták a bérunió gondolatát, üdvösnek tartották, hogy a rendszerváltozás óta most először végre van egy párt, aki felvállalta a jelenlegi igazságtalan támogatási és újraelosztási szisztéma felülvizsgálatát, hiszen ha valaki,
ők aztán igazán tudják, micsoda hatalmas különbségek vannak az otthoni és nyugati átlagfizetések között.
Végezetül álljon itt Zsuzsa gondolata, melyet szó szerint idézünk:
„Magyarországon talán csak egy ilyen hozzáállású és ilyen elveket képviselő csapat hozhatna drasztikus változást és fejlődést/előrelépést a nemzet számára.”
Szathmáry-Király Gábor
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
