Hazai pályán győzött a Sepsi OSK II. és a KSE (Labdarúgás, 3. Liga)

Hazai pályán győzött a Sepsi OSK II. és a KSE (Labdarúgás, 3. Liga)

Eredményes hétvégét zártak a háromszéki csapatok a harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban, ugyanis a 8. fordulóban hazai környezetben 3–1 arányban diadalmaskodtak. A Sepsi OSK II. pénteken győzött az FC Hermannstadt II. ellen, míg a Kézdivásárhelyi SE szombaton végig uralt mérkőzésen múlta felül a Plopeni együttesét. A sepsiszentgyörgyi és a felső-háromszéki gárda legközelebb idegenben játszik, előbbi a Plopeni, utóbbi a Brassói SR vendégeként.

Hátrányból fordítva nyertek

A sepsiszentgyörgyi mérkőzés első lehetősége Cosmin Bucuroiu nevéhez fűződött, aki egy ellentámadást követően egyedül vezethette kapura a labdát, viszont Menyhárt Lóránt bravúrral védett. A 9. percben már a Sepsi OSK kapusa is tehetetlen volt, amikor Lucian Buzan a védők közül kilépve megszerezte a nagyszebeni együttesnek a vezetést (0–1). Ezt követően a házigazdák mindent megtettek az egyenlítés érdekében, viszont Vlad Mitrea, Florin Rența és Vitalie Damașcan sem tudta gólra váltani a helyzeteket. Szünet után a háromszéki gárda mezőnyfölénye góllá érett, az 51. percben Damașcan 16 méterről talált a hálóba (1–1). A 62. percben a piros-fehér mezesek átvették a vezetést, Damașcan előkészítését Mitrea a hosszú sarokba továbbította (2–1). A folytatásban Menyhárt is védeni kényszerült, azonban a 16 éves sepsiszentgyörgyi kapus állta a sarat, a túloldalon pedig a 80. percben Kocsis Norbert kapott remek labdát, amellyel megiramodott a jobb oldalon, betört a tizenhatos területre, majd kilőtte a hosszú sarkot (3–1). A Sepsi OSK II. megérdemelten gyűjtötte be a három pontot, amelynek köszönhetően továbbra is a rangsor második helyét foglalja el, mivel a Székelyudvarhelyi FC jobb gólkülönbséggel rendelkezik.

3. Liga, 5. csoport, 8. forduló: Sepsi OSK II.–FC Hermannstadt II. 3–1 (0–1). Sepsiszentgyörgy, városi stadion. Vezette: Iurgen Ciprian Lică (Constanța). Sepsi OSK II.: Menyhárt – Csiszer, Berde, David, Tusa, Sütő, Mitrea (Pál, 82.), Máthis (Nistor, 55.), Rența (Kocsis, 55.), Damașcan (Becze, 75.), Sánta (Dragomir, 55.). Edző: Andrási Alexandru. Hermannstadt II.: Bolboașă – Mustea (Crețu, 82.), Jica, Hanzu, Chirițoiu (Iordache, 46.), Lașcu, Albu (Agârbiceanu, 78.), Iaru, Buzan, Șulea (Gândilă, 67.), Bucuroiu. Edző: Dorin Zotincă. Gólszerzők: Damașcan (51.), Mitrea (62.), Kocsis (80.), illetve Buzan (9.).  

Nem forgott veszélyben a győzelmük

A kézdivásárhelyi találkozó jól kezdődött a hazai csapat számára, amely már a 9. percben vezetést szerzett, Gajdó Tamás bal oldali beadását a felszabadítani igyekvő Ionuț Crăciun a saját kapujába fejelte (1–0). A folytatásban is a kék-fehér mezesek akarata érvényesült, nyomás alatt tartották a vendégegyüttest, amely kapusának köszönheti, hogy az első félidőben nem került tetemes hátrányba. Valentin Ion bravúrral védte Szőcs László fejesét, Antal Barna távoli lövését, valamint Albu Norbert lehetőségét a jobb kapufára ütötte. A Prahova megyei gárda a 25. percben váratlanul kiegyenlített, a csapatkapitány Radu Huza mintegy 30 méterről lőtt kapura, a rosszul helyezkedő Niczuly Rajmond pedig lemaradt a gyepen megpattanó labdáról (1–1). Ezt követően is a házigazdák játszottak mezőnyfölényben, sorra dolgozták ki az újabb helyzeteket, majd a 40. percben Albu távoli próbálkozása Roberto Alecsandru lábán irányt változtatva a hálóba vágódott (2–1). Szünet után is a céhes városi gárda játszott veszélyesebben, a vendégek kapusa azonban hárította Marius Telcean és Tankó Zsolt lövését, ezúttal viszont a másik oldalon is akadt egy lehetőség, Andrei Păun a keresztlécet találta el. A Plopeni a 68. percben egy szöglet után röviden szabadított fel, Gáll Attila pedig kapásból védhetetlenül a hálóba továbbított (3–1), beállítva a végeredményt.

3. Liga, 5. csoport, 8. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Plopeni 3–1 (2–1). Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion. Vezette: Marius Naidin (Pitești). KSE: Niczuly – Telcean, Tankó, Mojzi (Barbocz, 72.), Gajdó, Gazda, Pakucs, Albu, Antal (Fábián, 86.), Gáll (Sánta, 86.), Szőcs (Bandi, 61.). Edző: Vasile Gherghe. Plopeni: Ion – Niță, Alecsandru, Crăciun, Chejnoiu, Popescu, A. Păun, Paraschivoiu, Bucur, Huza, Lazar (Militaru, 72.). Edző: Daniel Dumitrache. Gólszerzők: Crăciun (9. – öngól), Albu (40.), Gáll (68.), illetve Huza (25.).

További eredmények: Székelyudvarhelyi FC–Kids Tâmpa Brașov 7–1 (gólszerzők: Mitra 17., Pop 36., 59., Bálint 41., Petra 51., Simó 61. – tizenegyesből, Stanciu 77., illetve Mihăilă 44.), Blejoi–Barcarozsnyói Olimpic 1–2 (gsz.: Catană 45+1., illetve Alupoaie 12., Staicu 37.), FC Pucioasa–Brassói SR 3–1 (gsz.: Calofir 67., Enache 74., Iamandache 85., illetve Șerban 8.).

A rangsor:

Hírdetés

1. SZFC                        6          1          1          21–6    19

2. Sepsi OSK II.           6          1          1          18–8    19

3. Pucioasa                 5          2          1          21–10  17

4. Olimpic                   3          3          2            9–10  12

5. KSE                          3          2          3          11–10  11

6. Blejoi                       3          1          4          14–10  10

7. Brassói SR              2          2          4            9–15    8

8. Hermannstadt II.   2          2          4            9–16    8

9. Plopeni                    1          2          5            9–19    5

10. Kids Tâmpa          0          2          6            5–22    2

A 9. forduló programja (október 22–23.): FC Hermannstadt II.–Blejoi, Brassói SR–Kézdivásárhelyi SE, Plo­peni–Sepsi OSK II., Brassói Kids Tâmpa–FC Pucioasa, Barcarozsnyói Olimpic–Székelyudvarhelyi FC.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »