Hazaáruló hullakereskedők

Hazaáruló hullakereskedők

Mert éljen az EU! Ha beledöglünk is.

Tombol a járvány harmadik hulláma, a héten két olyan nap is volt – csütörtökön és tegnap –, amikor újra négyezer feletti új koronavírus-fertőzést regisztráltak, és közben valami hihetetlen jelenség bontakozik ki a szemünk előtt. Látjuk, de nem tudjuk elhinni, mit művel az ellenzék és az ellenzéki pártok lakájsajtója. Kéz a kézben hergelnek az oltás ellen, két szerelmi csók közben tagadják a vírusnak még a létezését is.

Talán mindenki emlékszik, először az orosz vakcina elleni kampányukat robbantották be. Szerintük Putyin és vodkamámorban fetrengő, semmirekellő orvosai egészen biztosan valami alkalmatlan és veszélyes oltóanyagot kotyvasztottak, a gyors sikernek hazudott kóklerkoktél pedig mindössze propagandacélokra kell, csak az orosz politika népszerűsítésére akarják használni. Így bizton kijelenthető, hogy emberek milliói fognak kínok kínjai közt meghalni, épp ezért lenne felelőtlenség a magyarokat Putyin mérgével befecskendezni.

Fekete-Győr Andrásra és csillogó szemű csapatára osztotta az ellenzéki összefogás az oroszellenes propagandát. A Momentum szigorú és mindig mérges elnöke pedig Facebook-videókban és televíziós nyilatkozatokban érvelt az orosz vakcina ellen. Egyik ilyen beszédében arról szónokolt, hogy csak Orbán és miniszterei oltassák be magukat az életveszélyes cuccal, ők és a felvilágosult szavazói inkább megvárnák a csodálatos unió által beszerzett vakcinákat.

Mert éljen az EU! Ha beledöglünk is.

Mondanunk sem kell, Fekete-Győr gusztustalan és primitív hergelését óriási szimpátiával fogadta a független és objektív sajtó, nem kezelte a helyén, nem magyarázták el olvasóiknak, hogy ez most nem az a történelmi pillanat, amikor egy ellenzéki párt az oltásellenességgel szerezhet szavazatokat. Továbbá hogy az Európai Bizottság vakcinabeszerzése akkora bukás, hogy ha Fegyőr meg kívánja várni az uniós injekciókat, akkor két, de inkább három évig kellene végtelen türelemmel üldögélnie, ugyanis hetente akár harmincezer oltóanyag is meg szokott érkezni az országba. Nem íródtak le ezek a fontos mondatok, inkább cinkosan összekacsintottak a szakállas grinccsel.

Hiszen a hazaárulás békeidőben mindössze tét nélküli szórakozás, az igazán bátor harcosok, forradalmárok háborúban tesznek az országuk ellen.

Itt szúrnánk közbe, hogy Fekete-Győr András akkor futott bele egy hatalmas testvéri pofonba, amikor egy élő videóban saját, orvosként dolgozó nővére is kiállt az orosz vakcina mellett. A Momentum első emberének minden gondolata az arcára volt írva, akik látták kikerekedett szemét és katatón rángatózását, azok sosem fogják elfelejteni a legendás jelenetet.

Eközben Szabó Tímea is hadrendbe állt, Karácsony Gergely párttársa egy alkalommal az ATV-ben arról beszélt, illetve inkább ordibált, hogy Izrael bezzeg néhány hét alatt egymillió embert volt képes beoltani, Magyarországnak viszont még oltási terve sincsen. A vele szemben helyet foglaló, roppant felkészült baráti újságíró pedig nem javította ki, nem tette helyre, hanem büszkén, szerelmes mikrofonállványként figyelte a magából kikelt, hazudozó politikust.

Hírdetés

Minek is elmagyarázni, hogy Izrael az EU-val ellentétben külön alkut, speciális szerződést kötött a Pfizerrel, dupla vagy inkább tripla áron vásárolt be, és azt is el kell titkolni, hogy jelen pillanatban a siker nem az oltási terven múlik – ami amúgy létezik, pár kattintással mindenki számára el is érhető –, hanem azon, hogy van vagy nincs oltóanyag. Ha nincs, márpedig akkoriban néhány tízezer volt csak az országban, akkor még Orbán Viktor sem tud egymillió embert beoltatni.

Amikor pedig kiderült, hogy a kormány a kínai vakcinából is rendelt, a DK állt a hazaáruló hullakereskedők első soraiban. Hadd pihenjenek addig a fiatalok, hosszú út van még a forradalmárok előtt.

Gyurcsányék azóta is tiszta erőből, minden létező médiumon keresztül igyekeznek elbizonytalanítani az embereket. Veszélyes, kétes eredetű vakcináról beszélnek, holott például a szomszédunkban, Szerbiában is a távol-keleti oltóanyagot használják, és persze jó pár ország is bevetette már a Peking által kifejlesztett ellenanyagot. Sikerrel. Több millió ember oltatta be magát már vele, az alapja százéves, jól bevált recept, nincsenek hírek arról, hogy hatástalan vagy veszélyes lenne. Mégis, nemrég Budapest DK-s polgármesterei álltak ki együtt teátrálisan, s azt követelték, hogy a kormány ne oltasson kínai ellenanyaggal.

De Jakab Péter sem a védekezést segíti, ő vállalta a legundorítóbb feladatot. Nyilván, hiszen neki kell a balos koalícióban a leginkább bizonyítani. A Jobbik elnöke a sorok között arról igyekszik meggyőzni az embereket, hogy tulajdonképpen nincs is járvány, épp ezért teljesen feleslegesek a korlátozások, Orbán és társai a lezárásokkal csak ki akarják véreztetni a vendéglátóipari szektor szereplőit, hogy aztán felvásárolhassák az ország összes éttermét, kávézóját, kocsmáját és szállodáját. Szerinte nyitni kellene, mielőtt minden Orbán és Mészáros zsebébe vándorol.

Aki időnként annyira felvértezi magát a hülyeség és a gyűlölet ellen, hogy van mersze ellátogatni a számok emelkedéséről beszámoló Telex-cikkek kommentszekciójába, az azt tapasztalhatja, hogy ott is csak úgy tombol a vírustagadó őrület, a liberálisok megvadult hordaként prüszkölnek, százával, ezrével követelik a nyitást, hiszen szerintük nincsenek is betegek, ahogy a vírus sem létezik, van viszont Orbán, aki egy hamis és átlátszó vírusszínjátékot rendezett, de nekik a Jobbik elnökének nyilatkozatai és a Telex áthallásos cikkei nyomán felnyílt a szemük. Őket aztán nem lehet átverni.

Érdekes jelenség. Hiszen a Telex szerkesztőségének felvilágosult tagjai amúgy – például ha épp az amerikai elnökválasztásról írnak cikkeket – minden alkalommal meg szokták jegyezni, hogy Trump elnök elmebeteg hívei között számos vírustagadó van. Ami szép dolog, de közben esetleg vethetnének egy pillantást saját olvasóik véleményére is, és megnézhetnék, hogy az Orbán elleni harcuk, amelynek során semmilyen eszköztől sem riadnak vissza – még a vírustagadástól sem –, mivé tette a rajongóikat.
Persze tudjuk a választ. Van jó vírustagadás és van rossz vírustagadás. Meg jó náci és rossz náci.

Bíró László, a szerencsi tetűcsúszdásozó például ilyen jó náci volt, Uj Péter is zsidózhat, csak a jobboldal nem viccelődhet Jakab Péter nevével, meg Trump elnök hívei is olyan agyatlan prolik, akik tagadják a vírus létezését, a Telex olvasói viszont jó vírustagadók.

A baloldal és sajtója most épp picit meg van zavarodva: látják, hogy a harmadik hullámot nem tudják elhazudni, de a tanácstalanság nem fog sokáig tartani, pár nap, és el fog készülni az új narratíva. A „nincs is vírus”-t és a „feleslegesek a korlátozások”-at fel fogja váltani az „Orbán felelőtlensége és dilettantizmusa miatt ezrek halnak meg” kezdetű nóta, a DK, a Momentum és a Jobbik kórusban fogja követelni, hogy zárják be az iskolákat, az óvodákat. Mert ezek nem ismerik azt a szót, hogy igazság, hogy következetesség, hogy hazaszeretet, ezeknek semmi nem tabu, semmi nem szent, semmi sem drága.

Ha rajtuk múlna, magyar emberek százai­nak, ezreinek élete árán váltanák le a kormányt.

Apáti Bence – www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »