Hazaárulás büntetlenül

Hazaárulás büntetlenül

1985 – 2015… és napjaink, NEKTEK A BOTRÁNY KELL!?! Tabukat sárba tiporva?… hát jó legyen!

Első csapás / bevezetés

Lehetne ezt a cikket azzal kezdeni, hogy évtizedes kutatómunka és megannyi, átalvatlan éjszaka, hosszas órányi munkája van benne, de ezt mindannyian tudnánk, hogy nem igaz…
Így hazugsággal indítva, nem kezdem és nem is folytatom, illetve nem is zárom majd igaztalan sorokkal a témakört körül járó írást, mert mindenkit megillet a Hazánkban, hogy felnőttként kezelve, egyenesen szóljanak hozzá… függetlenül attól, hogy hová született, kinek a kije és Kinek, meg Minek is képzeli magát, azon a Társadalmi szinten, ahová saját személyét képzeli és abban a látszatvilágban él… miközben csak és kizárólag Élet van… az meg olyan, … amilyen!
Időrendben, természetesen vissza mehetnénk Ádámig és Éváig az eredendő bűnig … meg még nagyon messzi időkig, de én csak 1985-ig teszem, mert azt még sokan megéltük és Éltünk akkor, igaz a valódi eseményekről és az akkori történésekről igazán kevesek tudnak és az igazán beavatottak, meg hallgatnak mint a sír… vagy azért, mert már nincsenek köztünk, vagy azért mert ez az elemi érdekük és azok is, akik azon időszaknak, mára már több generáción túli haszonélvezői, mivel az érintett személyek gyermekeiről szólnak a mai történetek és a híradások….
Azokban az időkben, csak uniformizáltan és beleolvadva az aktuális sodrásba lehetett érvényesülni, nem volt arra mód sem lehetőség, hogy egyéni harcokkal szembe mehessen bárki is az akkori vezetéssel… tudjuk ezt jól…kimondatlanul is… Olyan időszak és Új kor hajnaláról beszélhetünk, amikor az akkori vezetői elit, akinek volt megfelelő világlátása ahhoz, hogy az addigi életvitel és világeszme bukását előre láthassa, mint olyan kórtünetet, aminek a betegség kiváltó okaként, vagy szerves okozója, vagy tétlen szemlélőjeként maga is részese volt. Nem voltak egyszerű élethelyzetek és nem is egyszerű ennek megítélése sem, főként nem úgy, hogy ezekben a háttérben működő és akkor már előre lezajlott paktumokba nem láthattak bele sokan és azt is lássuk be mivel, mi a többség nem vettünk ebben részt, reálisan nehéz is lenne, erkölcsi magasszékről prédikálva moralizálni erről… itt csak sejtések vannak és néhány levéltári kutatásokból ki pattant botrányok…, de leginkább mesterségesen fenntartott csend és titok, titoktartás és titokgazdák…. meg néhányan, akiknek elmondták, mert tudjuk és Én is tudom, hogy amiről már ketten tudnak… az többé már nem képezi titok tárgyát! Így nem maradt más, mint a kínos hallgatás, mert aki beszélhetne az fél… vagy haszonélvezője az információnak és így megmarad az Ő hallgatása is….
…. meg a mai napjainkat is átitató zsarolások is velünk élnek, mellyel még generációkig lehet sakkban tartani személyeket, amíg azok be nem látják, hogy azzal tennék a legnagyobb szolgálatot a Hazának, ha távol maradnának a közügyektől, esetleg mindörökre kimaradnának a közéletből.
De ez nem a Mi döntésünk és nem a Mi életünk, ez az Övék… néha foggal körömmel ragaszkodva előtörnek néhányan közülük a csatornák mélyéről, ahol sokan megbújtak és próbáltak mindvégig a háttérben maradva igazgatni az életünket, ha másképp nem, akkor az utódok, vagy ha volt egy csöpp eszük, akkor stróman szervezeteikből kinőtt strómanjaikon keresztül, még akár a sajátjaikat is megtévesztve… az igazi Ügyük a hatalom utáni vágy és gazdasági befolyáson keresztül gyakorolt, saját maguk mindenhatóságának látszatának fenntartása és az a törekvés, hogy elhitessék a tömeggel Ők érinthetetlenek… és ismeretlenek maradhatnak, míg a világ… világ… több és kevesebb sikerrel. Mivel mégiscsak „emberből” vannak gyúrva, ezért a személyes önzésük természetesen, minden paktumot és érdekszövetséget legyőzve, néha-néha egymás ellen fordulnak Ők is, összemarakodva azon a koncon, ami még megmaradt, de leginkább, mára már az egymásé kell, mivel nem tudnak eleget birtokolni ahhoz, hogy azt a feneketlen űrt betöltse, ami bennük tátong… a birtoklás és a hatalom utáni vágyuk, hihetetlenül kínzó vágyait… ehhez nem tudnak elég fájdalmat okozni, lopni, csalni és hazudni, hogy e mérhetetlen gonoszságtól hajtott Uralom utáni vágynak eleget tudjanak tenni… itt már nincs józan ész…. ebbe nem férnek bele olyan érzelmek, mint a feltétlen szeretet… a Haza és a Nemzet iránt… itt ezek üres frázisok maradnak és számukra érthetetlen és ismeretlen fogalmak… melyek mosolyt csalnak az ajkaikra… sőt ha túl sokáig és kegyetlen egyszerűséggel elidőzve e görbe tükröt eléjük tartja valaki, akkor már csak egy cél marad, kiiktatni a számukra kínos személyt, szervezetet, leradírozva a mindennapok lapjairól mindörökre… megbélyegzéssel és mindenki számára egyértelművé téve… Kerüljétek akár a pestisest! … mert így jártok Ti is! …ilyenkor lesz örökérvényű Radnóti Miklós költeménye, amikor szerte nézünk a világban és visszatekintünk az elmúlt időszakig:

Radnóti Miklós: Töredék

Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.

Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, –
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.

Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bujhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, –
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.

Oly korban éltem én e földön,
mikor gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
az élő írigylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Hírdetés

Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
és várta, hogy talán megszólal ujra –
mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, –
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Szeretnék hosszasan elidőzni azon, hogy az akkori Állami vagyon részét képező nagyvállalatok, ezen időszakban az akkori vezetésük alatt, hogyan vándorolt a saját, vagy az általuk képviselt körök magánvagyonának tárgyai közé, röpke 5-10 éven belül… de ezt majd konkrét eseten keresztül egy kicsit majd később… addig még akár lesz olyan is aki megtámogatja egy saját sztorival az enyémet, amit a szerkesztőnél nekem címezve eljuttathat… (szerző megjegyzése)… amely az Én részemről, csak és kizárólag a tájékoztatás és nem mások rossz színben történő feltűntetése mellett történhet … sarat és mocskot dobáljanak mások… irigységtől, haragtól és gyűlölettől vezérelve… pusztán a tájékoztatás a fontos, hogy a legendáriumokról, hulljon végre le a lepel… mert a pusmogás és mások igaztalanul történt vádaskodásának vége kell legyen… akik meg érintettek, azok viszont nyugodtan vegyék magukra ezt a számukra oly passzos kis kabátkát…, hogy végre az a zavaros víz leülepedjen abban a bizonyos pohárban… mert mindegyikünket megillet a tisztánlátás privilégiuma….
Igen jó lenne most, hosszasan azon is elidőzni, hogy a rendszerváltás és az azt követő időszakban mi minden történt, amely játszmák jó előre eltervezetten azon kevés beavatottakkal a háttérben zajlottak… az akkori hatalom örökösei és a többnyire az orránál fogva vezetett, akkori ellenzék közt, meg a nagy és kishatalmakat kiszolgálók közt zajlott, melynek még a mai napig begyűrűző hatásait élhetjük a mindennapjainkban is… nincs vége az elmúlt 30 év kanasza futásának… és még sokáig nem látni a végét…. ígérem erről is pro és kontra el fogunk elmélkedni, főként ha lesz gerince olyanoknak, akik ezt nyíltan felvállalva kiállnak érintettségük okán… persze csak akkor, ha van rá jelentkező, akivel lehet érdemi és nem személyeskedő egyéni érdektől vezérelt vitát folytatni… ez egy igazán fontos Nemzeti konzultáció lehet, amelyet minden féle szélekről folyamatosan számon kérnek rajtunk, akik középről nézzük a spektrumot, hogy minél nagyobb áttekintéssel lássuk a világot…. nem indulatból, érdekből és gyűlöletből.
Arról is lehetne szólni, akár most és mindenkinek, hogy az egyik legnagyobb bűnök közé a rendszerváltást követően, Velünk az egyszerű nép gyermekivel szemben a számos bűnök közt a legnagyobbat, amit elkövettek a megtévesztés és az elhallgatás volt… mind amellett, amit csak elkövethettek..
Elhallgatták többek közt, megtévesztve mindegyikünket, hogy az igazi változásokhoz, legalább ugyanannyi időre lesz szükség, mint az azt megelőző időszak és ennek a lehetséges pozitívumait, lehet sokan már meg sem fogják, fogjuk élni, viszont a jövő generáció érdekében a gyermekeink és unokáinkért, ezt az Utat, be kell járjuk… közben azon is el lehetne elmélkedni, hogy az elmúlt időszakban, mi mindent halasztottak – szalasztottak el, milyen paktumokat kötöttek idegen hatalmak szolgálatában és milyen gazdasági bűncselekményeket követtek el a Haza sérelmére és kiknek ebben mekkora felelőssége van… bizonyosan megtalálhatóak a személyes felelősök is… akik hátat fordítottak a Nemzetünknek, ezáltal (halkan súgom a fületekbe „kedveskéim”) sohasem elévülő bűncselekményt a Hazaárulást követtétek el…:

A hatályos magyar Büntető Törvénykönyvben:

A 2012. évi C. törvény a hazaárulásról a 258. §-ban – a korábbi szabályozással lényegében azonos módon – a következőket rendeli:
Az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.[10] A büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást
a) súlyos hátrányt okozva
b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával
c) háború idején vagy
d) külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével követik el.[11]
Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.[12]
Jogi tárgy
A bűncselekmény jogi tárgya a Magyar Köztársaság alkotmányos rendje, függetlensége, területi épsége. Alkotmányos rend alatt értjük az alkotmányt, az alkotmányban foglalt elveket és intézményeket, valamint az azok zavartalan működéséhez fűződő érdeket.
Elkövetési tárgy
Elkövetési tárgya kettős: egyrészt kapcsolat felvétele, másrészt kapcsolat fenntartása külföldi kormánnyal vagy szervezettel. A kapcsolat felvétele feltételezi, hogy az elkövető a fent nevezett szervvel ténylegesen érintkezésbe kerül. A cselekmény ebben az esetben akkor befejezett, ha a másik fél a közeledést elfogadja. Ez történhet bármilyen módon. Kapcsolat fenntartása esetében már a két fél közti együttműködés a lényeg. A bűncselekmény elkövetéséhez külföldi kormány vagy szervezet megléte szükségeltetik.
Befejezettség
Akkor tekinthető a bűncselekmény befejezettnek, amint az elkövető a külföldi kormány megbízottjával vagy a külföldi szervezet képviselőjével kapcsolatba kerül. Kísérlete elképzelhető.
Alanya
A bűncselekmény alanya tettesként csak magyar állampolgár lehet, vagy kettős állampolgár. Hontalan állampolgár egyáltalán nem követheti el. Felbujtó vagy bűnsegéd azonban bárki lehet.
Szándékosság, gondatlanság
Fontos a célzat fennállása. Az elkövető azért kell, hogy létesítsen vagy tartson fenn kapcsolatot, hogy ezzel sértse a Magyar Köztársaság függetlenségét, alkotmányos rendjét vagy területi épségét. Ily módon csak egyenes szándékkal követhető el: az elkövetőnek tisztában kell lennie tettével, és annak eredményét kívánja. Motívuma sokféle lehet: bosszúvágy, sértettség, netalán a fennálló rendszerrel szembeni ellen érzet.
Minősítő körülmények
Súlyos hátrányt okozva: itt a nemzetnek okozott súlyos hátrányt kell érteni. Állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával: ez lehet saját vagy más személy szolgálatának a felhasználása.Háború idején: rendkívüli állapot, valamint az alkotmányos rend megdöntésére vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló fegyveres cselekmények, továbbá az élet- és vagyonbiztonságot tömeges méretekben veszélyeztető, fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett súlyos erőszakos cselekmények miatt elrendelt szükségállapot. Külföldi fegyveres erő: külföldi kormány fegyveres testülete, zsoldosok stb.

…ezt követően, ugyancsak hosszasan elidőzhetnénk azon, hogy a mai életünkben, mi mindent tehetnénk azért, hogy az átlagemberek tömegének szeme felnyílhasson végre és ne hagyják magukat a félelmeik, tudatlanságban tartás és irigységre, haragra gerjesztés mellett és alatt manipulálni, pusztán érzelmi alapon Őket… igen ezen talán érdemes lenne hosszasan rágódni, hogy lehetne a Hazát szolgálva a polgárok tisztességére apellálva… egyenes úton járni… de ennek is eljön majd az ideje… és szinte garantált azoknak, akik ezen az Úton járnak… még a 2022-es választások győzelme is akár… meg a következőké is… ehhez persze teljeskörű megtisztulásra lenne szükség… meg azoknak a háttérbe szorítására, Akik azonnal elkezdik szajkózni, hogy nem szabad a tömegnek felnyitni a szemét…. mert akkor nem lehet birka módjára terelni és irányítani Minket átlagpolgárokat…. persze mindez, csak és kizárólag zárt ajtók mögött hangzik el… kifelé… azonnali karaktergyilkosság, lejáratás az osztályrésze ezen személyeknek, ha nem megy akkor, boszorkányüldözés… végső esetben a megsemmisítés a jutalom… igen 2016-ot írunk és még mindig a jól bevált évezredes beidegződések mentén működik minden… ha nem megy a meggyőzés, nem megy a megvásárlás, nem megy a zsarolás… akkor marad a régi bevált eszköz az erőszak… ezt lehet egy egyén, de akár egy nemzet ellen is véghezvinni… ha nem akarjátok elhinni…. nekem nem muszáj…csak nyissátok ki a nyomtatott sajtót… kapcsoljátok be a televíziót, nézzetek be az internetes hírfolyamokba…. Halljátok az igazságot, ne csak azt amit mondanak és Lássátok a saját szemetekkel és ne csak azon a szemüvegen keresztül, amit nektek engednek megnézni… amibe beleengednek látni…
Beszélgetünk majd olyanról is, ha lesz kivel, akinek lesz gerince erről nyíltan a hivatalos álláspontot képviselve kiállni, hogy mit gondol arról, hogy egy államilag kiírt tender végén, hogy lehet olyan, hogy 1600.- és 1700.- Forintért / rezsióra (ami jó esetben nettó, de sok esetben Bruttó) alvállalkozók tömegei dolgoznak, többnyire a projektre létrehozott Társaságaikkal… miközben a munkabér és járulékai sem gazdálkodható ki ezen összegből… persze ha nagyon gonoszkodók szeretnénk lenni, akkor lehet azt mondani, hogy piaci verseny van… de szándékosan Állami kivitelezésű munkákról beszéltem… miközben köztudott, hogy a versenyszférában még aljasabbul működik az úgynevezett, „tisztességes piaci verseny”… ígérem konkrét dolgokról fogunk még beszélgetni… sokaknak örömére… és lesznek olyanok is… akik kevésbé fognak majd ennek örülni, ha olyan általánosan elkövetett mindennapos simlik kerülnek majd a felszínre, amik a mindennapok témakörévé válhatnak, egy kicsit talán a felvilágosító programra hajazva… csak azért, hogy végre a személyes és elvakult sárdobálásokat a háttérbe szorítsuk és nyíltan egyenesen beszélni arról, hogy cinkos aki néma, ha a zsebbe nyomott plusz húszezerért hagyja, hogy a valóságban töredékért történő bejelentésével az Állami adóbevétel megnyirbálása mentén a Hazájának okozzon kárt…közvetve. természetesen ehhez az is hozzátartozik, hogy aki cinkosságot követ el abban az adóügyi bűncselekményben, hogy az alvállalkozói körét, olyan alacsony vállalási összegen foglalkoztatja tovább, bújtatott és hamis szerződések keretein belül, amibe bele van foglalva az adócsalás és számos más számviteli fegyelmet súlyosan sértő cselekedet… igen ilyesmikről is beszélgetni kell a mindennapjainkban és nem pusmogni, meg sarat kenni másokra, hanem ennek a lehetőségét is kizárni a napjaink korából… mert épp ideje kimondani, hogy a szabadrablások korának, már itt az ideje, hogy véget érjen… nagyjából 30 évet követően, hogy a következő 30 évben felépíthessünk, egy tisztességes és élhető jövőt, akár és remények szerint megifjult 10-12 milliós lakossággal… ahol a mában ledöntött tabuknak köszönhetően ez már nem lehet a mindennapjaik része…ha elő is fordul az ne rendszerszintű problémát jelentsen, hanem nagyon ritka anomáliát, amelyet azonnal felszámol az akkori államhatalom…… hosszú még addig az Út és rengeteg súrlódással fog járni… de Nekünk a többségnek higgyétek el megéri…. a többieknek meg tudomásul kell venniük… és tudjátok kedveseim, hogy miért?
Mert az általatok létrehozott Demokrácia… az így működik!

A Haza szolgálata, nem érdem és nem kegy… a Haza mindenek előtt!

folyt.köv.
Szerző: Átlagember.

magyartudat.com

No visits yet


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »