Az emberiséggel az a legnagyobb baj, hogy folyton utópiákat gyárt magának, majd az álmaihoz akarja erőszakolni a valóságot. A legújabb, a valósággal szembe menetelő elmebaj az úgynevezett ultrajobboldaliság (nem összekeverendő a szélsőjobboldalisággal). Az ultrajobboldali – hasonlóan a bolsevikhoz vagy a liberálishoz – nem az emberből indul ki, hanem álmodik egy teóriát, s ahhoz kezdi igazítani a valóságot. Ezért az ultrajobboldali első számú pejoratív címkéje is roppantul ismerős: „nacionalista”.
Az ultrajobboldali tudniillik éppúgy internacionalista, mint egy SZDSZ-szóvivő, csak másra hivatkozik. Náluk nem a „nagybetűs ember” meg a „nemzetközi munkásmozgalom” a fétistárgy, hanem a „Habsburg-dinasztia”. Ehhez hűségesek, a „birodalomhoz”, nem a magyarsághoz. Ha hinne az ember az összeesküvés-elméletekben – amire minden oka megvan –, azt mondaná: az ultrajobboldaliság terjesztői felismerték, hogy a marxi vagy Cohn Bendit-i szövegekkel nem lehet több embert eltéríteni gyökereinek ápolásától, ezért a másik irányból támadnak. Az egyik ultrajobboldali oldalon látható egy ábra, amely bemutatja a világot – minden forradalmár szereti a valóságot táblázatokba erőltetni – a legbaloldalibbtól a legjobboldalibb univerzumig. A táblázat szerint a legitimizmus „jobboldalibb”, mint a „nemzeti királyság”. (Ferencz József jobboldalibb, mint Szent László.)
Értsd: ha egy kultúra a saját közösségéből emel valakit vezetővé, az „alacsonyabb rendű”, „kevésbé tradicionális”, „kevésbé jobboldali”, mintha a szomszéd utcából. Kár, hogy a természeti népeknél ez sosincs így; nincs az az indián törzs, amelyik eszerint élne, holott náluk nem volt francia forradalom. Hogy a magyarnak – ha nem a saját fajtáját – voltaképp kit is kéne szolgálnia, nincs nyíltan kimondva, de a Habsburg-dinasztián kívül a német-római és pángermán mitológia összes alakja követendő. Ellentétben Hunyadi Mátyással, aki az egyik legfőbb ellenségkép.
Mielőtt bárki legyintene. Nem ötvenfős gittegyletről beszélek! Az egyetemisták körében úgy terjed ez az agymosás, mint a pestis, és politikai hátszele is van. Pont ezért veszélyes. A jelenség kártékonyságát azzal tudom illusztrálni, hogy egy magát legitimistának valló ifjonc kijelentette: a teljes magyar irodalmi arcképcsarnok nem ér annyit, mint egy osztrák hivatalnok vigyázzban állása. (Ha alaposabban akar valaki tájékozódni, keressen rá Baranyi Tibor Imre és László András munkásságára. Náluk Haynau az ikon.) A mozgalom első számú dogmája így szól: A nacionalizmus 19. századi találmány. Balos. Forradalmi. (Nacionalizmus alatt nem azt értik, hogy valaki megkülönböztet másik embert az identitása, származása miatt, hanem azt, hogy valaki egyáltalán számon tartja!) Holott valójában a nacionalizmusra „hivatkozó” politikát találták fel a 19. században, nem pedig magát a nemzeti kötődést, éppúgy, ahogy a munkásra hivatkozó politikát a 20. században, nem pedig magát a munkást.
Aki nem hiszi, hogy a nemzeti kötődés nem 19. századi találmány, annak ajánlom Pázmány Péter, Zrínyi Miklós és más 17. századi, katolikus – és udvarhű – gondolkodók írásait.
A nemzetekfelettiség ellenkezik az ember természetes ösztönével – tehát baloldali, utópista –, éppúgy, mint a gender vagy a vegán mozgalom. Hogy idézzem a konzervatív és katolikus, remek tollú G. K. Chestertont: „Nézzük az embert. Ezt a sörivó, pletykás, de azért szerethető lényt. Amelyik társadalom erre épít, működni fog. Amelyik nem, az bukásra van ítélve.”
Forrás:magyarhirlap.hu
Tovább a cikkre »
