Havas letiltása miatt több állandó vendég bojkottálja az újságíró volt műsorát

Havas letiltása miatt több állandó vendég bojkottálja az újságíró volt műsorát

Az N1TV-nek Farkasházy Tivadar és Holoda Attila, Hajdúszoboszló alpolgármestere is úgy nyilatkozott, hogy ameddig Havas Henrik vissza nem kerül a képernyőre, ők nem adják nevüket és arcukat a műsorhoz.

A produkció vezetését egyébként Fiala János veszi át Havastól, aki keményen üzent újságíró kollégájának:

„Engem nem az zavarna, hogy elveszítem a televíziót, mert az anyagilag nagyon fontos, de az nem rázza meg, hanem azt a közeget elveszíteni ami őt éltette azt nem. Szóval hajrá Henrik, vissza kell szerezni.”

Farkasházy Tivadar viszont komoly kételyeket fogalmazott meg a Havassal szemben felhozott vádakkal kapcsolatban:

Hírdetés

„Rendkívül különös, hogy ez egybeesik a Vonáról írt könyvével, másik különös, hogy két olyan hölgy állt elő ezzel a történettel, akik folyamatosan olyan történetekkel szerepelnek a médiában, amelyekre nem igazán vennék mérget.”

Réti Dóra, a csatorna sajtóreferense annyit közölt az N1TV-vel, hogy az ATV jelenleg egy olyan belső vizsgálatot folytat Havas Henrikkel szemben, amit bárki ellen el kell indítani, „aki ellen bármilyen vád felmerül”.

Arra a kérdésre nem válaszolt, mit lép majd az ATV abban az esetben, ha Havas Henrik egy másik televíziónál kívánja folytatni munkáját.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »