A rohanó idő folytán ez már a hetedik olyan évforduló, amelyen az 1959. december 19-én született Pogány Erzsébetre, a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) első igazgatójára „a távolból” emlékezünk.
Duray Miklós Galán Gézától búcsúzva fogalmazta meg, hogy
az ember nem csak addig él, amíg emlékeznek rá, hanem amíg azok az értékek is fennmaradnak, amelyekért az illető személy küzdött.
Ez Erzsébetre emlékezve szintén kimondható, és nem csak azért, mert ő vezette a hírportálunkat kiadó Szövetséget.
Nyilván nem véletlen, hogy Duray Miklósra is gondolunk, ha Pogány Erzsébet neve kerül szóba, hiszen – a saját szavai szerint – a közéletben Duray Miklós háttérembereként határozta meg magát. Ennél valójában sokkal több volt, hiszen számos nagyszerű kezdeményezés felkarolása fűződik a nevéhez. Akaratereje óriási kreativitással párosult, ennek köszönhetően rengeteg személyes ismerőse volt.
Az évfordulókon felelevenítjük személyes kötődéseinket is. Anno a Felvidék.ma műszaki megvalósításának Erzsébet bátorítását követően fogtunk neki. Több baráti segítséget is kaptunk tőle. Szokása volt gyorsan cselekedni, jómagam máig hálával emlékszem arra az esetre, amikor Duray Miklósnak 2003-ban megemlítette, hogy az évszázad mérkőzése, azaz a londoni 6:3-as diadal évfordulóján szeretnék az Aranycsapat akkor még élő játékosával exkluzív interjút készíteni. Hamarosan csöngött a telefonom, Erzsébet szólt, hogy Grosics Gyula vár engem egy pesti beszélgetésre.
Most megelevenednek az Omega-koncerteken és az Erdélyben történő találkozásaink, a filmekről történő eszmecseréink, és az általa szervezett születésnapi ünnepségek is. Nem a saját születésnapjait szervezte, hanem az általa tisztelt személyekét, mint például Dobos László pesti nyolcvanas vagy Bauer Edit pozsonyi hetvenes életjubileuma alkalmából.
Abszolút közösségi ember volt. Amikor somorjai otthonában utoljára találkoztam vele 2018 áprilisában, akkor sem a saját sorsa, hanem más embertársa egészségi állapota miatt aggódott.
Természetesen másoknak más közösségi pillanatok jutnak az eszükbe. Megérdemli a főhajtást, közvetve tulajdonképpen a Felvidék.ma minden cikkének megjelenése is tisztelgés előtte.
Köszönjük.
Oriskó Norbert/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »