Hatvan szereplő kelti életre Jézus szenvedéstörténetét – Újra Pasaréti Passió

Hatvan szereplő kelti életre Jézus szenvedéstörténetét – Újra Pasaréti Passió

A pasaréti ferences templomban idén újból megrendezik az immár hagyományossá vált Pasaréti Passiójátékot, melyben hatvan szereplő kelti életre Jézus szenvedéstörténetét. Mindannyian a templom közösségéhez tartoznak. Március 28-án, kedden és 29-én, szerdán 19 órától, illetve 20.15-től két-két előadás várja a nézőket.

A Pasaréti Passió rendezői idén passiószervező képzést indítottak, és ennek keretében 18 új passió születik az országban. A passiójáték ebben az évben Pasaréten is megújul, új főszereplők állnak be a történetbe.

A főhős ezúttal egy 18 éves lány. Az ő hitkeresésének története áll párhuzamba Jézus szenvedéstörténetével. A kísértő szerepében Takács Bence lép a misztériumjáték színpadára, aki Pasaréten a Mondj egy verset! versmondókört vezeti.

A Pasaréti Passióban különleges módon jelenik meg Jézus személye a templomi színpadon. Jézus földi valóját, testi jelenvalóságát György-Rózsa Sándor jeleníti meg, ő azonban nem beszél a színpadon. Jézus hangja Sótonyi Gergely tolmácsolásában, a térben jelenik meg, de a hang s a szereplő mozgása harmóniában vannak egymással. A hang és a test különválása, az isteni és az emberi kettősséget álmodja elénk. Hiszen valljuk, Jézus az isteni példa az emberire, és az emberi példa az istenire.

Az előadás egyik különlegessége, hogy a tanítványokat játszó szereplők már az előadás kezdete előtt jóval megnövesztik szakállukat, hogy a korabeli ruhákban megidézzék az egykori Galilea hangulatát. Egyetlen mai ruhás szereplő van a játszók között, a fekete bőrkabátos fiatal lány, akit Meskó Boróka alakít.

Hírdetés

Az idei előadás megvalósulását, – ahogy a 18 vidéki passió megszületését is – a Konzervatív Műhely Alapítvány támogatta, az Auditórium Hungaricum NKft. segítségével. Az események médiapartnere az Új Ember.

Az előadások 45 perc hosszúak. A passiójátékok előtt Kálmán Peregrin ferences szerzetes, pasaréti plébános mond bevezetőt. Az előadásokra a belépés ingyenes. A pasaréti templom padjai fűtöttek.

A szervezők szeretettel várnak az eseményre minden hívő és nem hívő érdeklődőt, sőt buzdítják a hívőket, hogy szólítsák meg nem hívő, istenkereső barátaikat is.

Forrás és fotó: Pasaréti Színjátszó Kör/Pasaréti Ferences Plébánia

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »