Hatvan éve szolgálja a kisgyermekeket Komáromban a Ferences Barátok Utcai Óvoda

Hatvan éve szolgálja a kisgyermekeket Komáromban a Ferences Barátok Utcai Óvoda

A Ferences Barátok Utcai Óvoda megalakulásának 60. évfordulója alkalmából tartalmas ünnepségre került sor az intézmény épületében.

A 2025. október 22-én megtartott rendezvényen jelen volt Keszegh Béla Komárom város polgármestere, Ondrej Gajdáč alpolgármester, Szénássy Tímea, az iskolaügyi és kulturális bizottság elnöke, Bajkai János, a Városi Hivatal oktatásért felelős főosztályvezetője, valamint a városvezetés további munkatársai.

A meghívott vendégek soraiban szintén jelen voltak az óvoda korábbi, nyugállományba vonult pedagógusai, valamint a komáromi óvodák képviselői is.

A Ferences Barátok Utcai Óvoda vezető óvópedagógusa, Pinke Elvira tisztelettel köszöntött minden jelenlévőt, majd ünnepi beszédében visszaidézte a gyermekintézmény fennállása óta eltelt hatvan esztendő mérföldköveit, jelentős pillanatait, érzelmi hozadékát:

Az évfordulók alkalmat adnak arra, hogy megálljunk, visszatekintsünk, és együtt örüljünk mindannak, amit az évek során közösen megéltünk. Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy ezen a különleges napon együtt lehetünk hat évtizeddel azután, hogy megnyitotta kapuit a Ferences Barátok Utcai Óvoda. Ez idő alatt generációk nőttek fel és vitték magukkal a gyermekkor emlékeit – a játék, a nevetés, az első barátságok és az óvó nénik szeretetének emlékét.

Az igazgatónő a továbbiakban felsorolta azt a rengeteg pozitív változást, amelyek megváltoztatták az óvoda külső és belső arculatát, befogadóképességét, higiéniai felszereltségét, amelynek köszönhetően még több gyermek látogathatja a gyermekintézményt.

Hangsúlyosan szólt arról, hogy nemcsak az épületet, a termeket, a megszépült udvart ünneplik jelenleg, hanem az embereket, akik e falak között töltötték el mindennapjaikat, itt dolgoztak bármilyen munkakörben, nevelték az óvodások hosszú sorát az évtizedek folyamán:

Ünnepeljük az óvónőket, akik türelemmel és szeretettel vezették a kicsiket az első lépések útján, az igazgatókat, akik gondoskodtak arról, hogy az óvoda mindig fejlődjön, jól működjön…

Ünnepeljük a szülőket, akik bizalmukkal és támogatásukkal segítették a mindennapokat és ünnepeljük a gyermekeket, akik mosolyukkal, szeretetükkel, játékosságukkal megtöltik ezt az óvodát élettel.

Hatvan év alatt rengeteg minden történt. Sok egykori ovis ma már szülőként, nagyszülőként hozza gyermekeit, és talán ez a legszebb bizonyíték arra, hogy a Ferences Barátok Utcai Óvoda mindig is egy családias közösség volt. Szeretnénk, hogy a jövőben is a szeretet, az elhivatottság, az egymás iránti tisztelet, megbecsülés, odafigyelés a következő évtizedekben is továbbvigyen bennünket!

A továbbiakban az igazgatónő köszönetet mondott mindenkinek, akik munkájukkal, támogatásukkal segítették az óvodát az eltelt 60 évben, így Komárom városvezetésének, minden óvópedagógusnak, minden óvodai dolgozónak, szülőknek, szponzoroknak, cégeknek – mindenkinek, akik bármilyen formában hozzájárultak az óvoda mindennapi életének szükségleteihez.

Ezt követően Keszegh Béla polgármester szólt az ünneplő közösséghez; szintén visszatekintett az óvoda elmúlt éveire, ám legfőképpen az óvoda nevelői testületének tevékenységét méltatta. Érzékeltette: az óvónők a legérzékenyebb korban veszik gondozásukba a gyermeklélek formálását, és teljes felelősséget vállalnak értük, szellemi testi fejlődésükért, biztonságukért a nevelési időben.

Hírdetés

A városvezetés az óvodásokat káprázatos édesség-csokorral ajándékozta meg, az óvoda számára pedig díszoklevelet adományozott.

A továbbiakban Paterka Zámbó Melinda, a Szülői Közösség elnöke mondta el ünnepi beszédét, aki szintén méltatta a történelemmé vált időszakot, emellett köszönetet mondott az óvónők szerető gondoskodásáért.

Hatvan év – egy csodálatos időszak. Ez alatt az idő alatt generációk nőttek fel, akik itt élték át első barátságaikat, első felfedezéseiket, itt készítették el első rajzaikat, és énekelték el első dalaikat. Néha egy-egy könnycsepp is kicsordult, a szülőknek és kedves óvó néniknek szerető ölelésében.

Szülőként végtelenül hálásak vagyunk mindazért a szeretetért, türelemért és gondoskodásért, amit gyermekeink itt kapnak. Az Önök munkája nem csupán tanítás – ez a gyermekek szívének formálása, a bizalom és önbizalom építése, a világ értelmes és nyitott bemutatása.

A mai nap nemcsak a múlté, hanem alkalom arra is, hogy a jövőbe nézzünk. Kívánom, hogy óvodánk továbbra is olyan hely maradjon, ahol a gyerekek örömmel fedezik fel a világot, ahol barátságok születnek, és ahol minden nap új mosolyokat hoz.

A hatvanadik évforduló alkalmából rendezett ünnepség fénypontja a gyermekek kultúrműsorában csúcsosodott ki, amelybe a jelenlegi óvodások mellett részt vállaltak az óvoda korábbi, különböző korú növendékei, hogy méltó módon megajándékozzák a jelenlévő közönséget.

Elsőként a Keszegh Tamást hallhattuk, aki nagyon szép gitár-szólójával bizonyította tehetségét, szorgalmát, muzikalitását, kellemes pillanatokat szerezve a jelenlévők számára. Őt a jelenlegi óvodások követték, akik előbb népi gyermekjátékokat adtak elő, majd pedig a Nemzeti Összetartozás alkalmára összeállított A pozsonyi sétatéren zenés-táncos produkciót, amellyel kivívták a közönség elragadtatását.

Utána ismét iskoláskorú diákok léptek a színtérre; előbb Hevesi Sámuel gitárjátékát, majd pedig Mátyási Botond énekszólóját hallhattuk. Mindkettőjükről túlzás nélkül elmondható, hogy előadásukkal katartikus élményt szereztek a jelenlévő közönségnek, amelyet azok szűnni nem akaró vastapssal jutalmaztak.

Jöhet bármi, te mindig tudd, hogy / áldott itt e föld,

a hömpölygő folyók, / az erdők és mezők.

Ez az otthonunk itt kell élnünk, / múltunk és jövőnk,

minden hozzá fűz, / álma bennünk testet ölt.

Jöhet ezer új barát, / sose keress új hazát.

A rendezvény hivatalos részét követően ünnepi fogadásra került sor, ahol az igazgatónő ismételten köszönetét fejezte mindazoknak, akik hosszú évtizedeken át részesei voltak az óvoda életének, valamint hangsúlyozta annak reményét, hogy a jövendő is megadja a lehetőséget a gyermekintézmény generációkon át tartó további működésére.

A fogadás alkalmával a jelenlévő vendégek megtekinthették az óvoda életéből installált, 60 évre visszatekintő képkiállítását, amely hűen ábrázolja az intézmény minden korszakának gazdag nevelői tevékenységét.

Az ünnepség kapcsán tiszteletet érdemel a Ferences Barátok Utcai Óvoda egész nevelői testülete, hogy méltóképpen megszervezték az óvoda fennállásának 60 éves jubileumát.

Kívánunk az óvoda pedagógusai és mindenkori növendékei számára további, békében, biztonságban, a szeretet légkörében eltölthető hosszú évtizedeket.

Amíg van magyar óvoda és megtöltik azt magyar ajkú gyermekek, addig van magyar jövő!

Buday Mária

A képek a szerző felvételei


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »