Hat­szor erő­sza­kolt meg két af­ri­kai nigger egy svájci nőt

Két eritreai betolakodó nigger hat alkalommal erőszakolt meg egy 44 éves nőt a svájci Frauenfeldben – derült ki ezen a héten, a 19 és 24 éves férfiak utolsó bírósági tárgyalása előtt.

Az ügyészség szerint már tavaly májusban találkoztak egy helyi parkban, ahol alkoholt, kannabiszt és kokaint is fogyasztottak.

Utána egy lakásba mentek, ahol – a nő akarata ellenére levetkőztették és mindketten, összesen hatszor megerőszakolták.

Hírdetés

A bevándorlók tagadni próbálták az esetet és azt állították, hogy a nő beleegyezett a szexbe és az egész “üzleti” alapon történt, az asszonynak adott kokain fejében.“Boldog volt az éjszaka és rám mosolygott” – mondta a fiatalabbik egy korábbi tárgyaláson.

Az idősebbik migránsnak más is van még a bűnlajstromán. 2017-ben egy 18 éves fiatalembernek adott el cigarettát, majd a Haffterparkban egy bokorba taszította és megpróbálta megerőszakolni. Ez végül nem sikerült, a rendőrség el is kapta és a DNS-ét megtalálták az áldozat testén.

A férfiak már hónapok óta a börtönben vannak, az ítélethirdetés várhatóan a jövő héten lesz. Az ügyész a fiatalabbikra 2 év két hónapos, az idősebbikre 3 év hat hónapos börtönt fog kérni és azt szeretné, ha kiutasítanák őket Svájc területéről.

20min.ch


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »