Hatszázezer szlovákiai nyugdíjas elszegényedésnek van kitéve

Hatszázezer szlovákiai nyugdíjas elszegényedésnek van kitéve

Még a nyugdíjak rekordnagyságú idei emelése sem elegendő. Bár januárban csaknem 12%-kal kaptak többet a nyugdíjasok, mint tavaly, szerintük az árnövekedés még mindig jóval magasabb ennél, azért a nyugdíjak újabb rendkívüli valorizálását kérik. Paradox módon a képviselők ezt lehetővé is tették, de csak a jövő évtől, amikor az előrejelzések szerint már nem fognak ilyen meredeken emelkedni az árak.

Nagyjából 60 euró havonta – ennyivel kapott többet az év elején egy átlagnyugdíjas. Bár történelmileg ez volt a legnagyobb nyugdíjemelés, de a tavalyi erőteljes áremelkedések után következett, ami idén is folytatódik. A nyugdíjasok szerint ezért sem elég ez az emelés, írja a tvnoviny.sk portál.

Senki nem mondta, hogy nálunk is akkora lesz az infláció, amilyen még soha nem volt, az emberek tényleg nagyon rossz helyzetben vannak”

– mondja Michal Kotian, a Szlovákiai Nyugdíjas Egységszervezet elnöke.

Az inflációt figyelembe véve a Nyugdíjas Egységszervezet szerint minden olyan nyugdíjas, aki kevesebb, mint havi 490 eurót kap, az elszegényedés veszélyének van kitéve. Sokan napi 7 euróból élnek, és az élelmen próbálnak meg spórolni. A Nyugdíjas Egységszervezet számításai szerint még mindig több mint 600 ezer ilyen nyugdíjas van Szlovákiában, beleértve a rokkantnyugdíjasokat vagy a hajléktalan időseket is.

Hírdetés

A nyugdíjak mintegy kétharmada a nyugdíjas háztartásokban a lakhatásra, az élelemre, italokra megy el, amelyek a leginkább emelkedtek az elmúlt időszakban”

– fűzte hozzá Martin Halás, a Társadalmi és Gazdasági Kockázatokat Kutató Intézet igazgatója.

Ezért a nyugdíjasok még az idén újabb, rendkívüli valorizációt szeretnének. Hasonló javaslattal álltelő az ellenzéki Hlas is a parlamentben.

A képviselők azonban a pénzhiányra hivatkozva, csak a jövő évtől szavazták meg a gyakoribb nyugdíjemelést, amikorra előreláthatóan már nem lesz rá akkora szükség.

Pedig ha már az idén hatályos lenne a törvény, a nyugdíjasok ősszel további 5 százalékos emelést kaphatnának. A bár a törvényre újabb módosítás vár, a nyugdíjak emelésének felgyorsításáról egyelőre senki sem beszél. A tárca azzal védekezik, hogy több intézkedést is elfogadtak a nyugdíjasok megsegítésére, például a szülői nyugdíjat, amelyet a szociális biztosító már ebben az évben elkezd kifizetni.

Ha idén nem is lesz további nyugdíjvalorizálás, sokan akkor is több pénzt kapnak, az új törvény ugyanis júliusban feloldja a minimális nyugdíjak befagyasztását, amelyek 2020 óta nem változtak.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »