Hatórás munkanap nyolcórányi bérért? A svédek tesztelték, itt az eredmény

Göteborg városában, a Svartedalen nevű idősek otthonában teszteli a svéd állam az ápolók 6-órás munkaidejének előnyeit. A kezdeti sikerekről tavaly májusban mi is beszámoltunk. Az elég merész projekt azért is érdekes, mert a nővérek és ápolók a napi 6-órai munkavégzésért ugyanazt a bért kapják meg, mint ha 8 órát dolgoztak volna.

 

A INESS gazdaságkutató intézet ezt a témát járta körül legutóbbi blogbejegyzésében. Ennek már az elején kiderül, hogy a tavaly nagy sikernek elkönyvelt teszt eredményességéről ma már egymásnak ellentmondó információk láttak napvilágot.

 

A The Guardian szerint a svédek megtalálták számításukat a 6-órás munkanapban, a Business Insider szerint a projekt „többnyire működik”, de a Bloomberg szerint túlságosan drága.

 

A projekt hátteréről azonban annyit érdemes tudni, hogy amiatt indították el, mert az állami alkalmazottak körében majdnem kétszer annyi időt töltenek az alkalmazottak betegállományban, mint a magánszférában – ez utóbbiak is működtetnek otthonokat és iskolákat.

 

A betegállományban lévő alkalmazottak aránya közti különbség arra vezethető vissza, hogy az állam által biztosított munkakörülmények rosszabbak, mint a magánszférában – persze svéd léptékkel mérve.

 

Adatok: OECD, Grafikon: Körkép.sk

 

A migrációval együtt nem megy

Hírdetés

 

De van itt azért más is. A svédek ugyanis – ellentétben Szlovákiával – már az ezredforduló óta készülnek arra, hogy az elöregedő lakosság egyre nagyobb nyomás alá helyezi a szociális rendszert.

 

Az INESS szerint azonban a 6-órás munkaidő 8-órányi bérért túl drága megoldás, tekintettel arra, hogy a migránsok munkapiaci beilleszkedése rendkívül lassan halad, a lakosság öregedése gyorsul, és a migrációs nyomás pedig nő, ami újabb szociális kiadásokkal terheli meg a költségvetést. A munkavállalók körülményeinek javítása szempontjából kiváló módszer sokáig tehát nem lenne fenntartható – még Svédországban sem.

 

A baloldali pártok és mozgalmak keményen pedáloznak a hatórás munkanapért, ami heti 30 órát jelent. Ők mindenki számára lehetővé tennék, kérdés csak az, hogy valóban minden munkakörben megtérülhet-e a munkaórák számának csökkenése. Forrás: proletaren.se

 

Apróbb csúsztatás

 

A teszt eredményét nagyban torzítja az a tény, hogy az említett idősek otthona plusz állami támogatásban részesült munkahelyek létrehozására, vagyis a hatékonyságban nem a 6-órányi munka miatti nagyobb termelékenység mutatkozik meg, hanem az, hogy több ápolót vettek fel az intézetbe.

 

A blogbejegyzés írója arra is felhívja a figyelmet, hogy nem logikus lépés csökkenteni az állami alkalmazottak munkaidejét, miközben eleve kevesebb órát dolgoztak, mint magánszférabeli kollégáik.

 

A megoldás az INESS szerint az lenne, ha nagyobb teret adnának a szociális szolgáltatásokban a magánszférának, tekintve, hogy az ott dolgozók kevesebb időt töltenek betegállományban.

 

 

Körkép.sk

Nyitókép: sverigesradio.se


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »