Hatnapos munkahét a győrszentiváni Szent Benedek-iskolában

Augusztus 16–17-én a Pannonhalmi Főapátság által fenntartott oktatási intézmények vezetői tanévnyitó értekezleten vettek részt. A körülöttünk zajló eseményekre reagálva megvizsgálták azokat a lehetőségeket, amelyeket a vonatkozó jogszabályok által megengedetten a saját intézményi vagy fenntartói hatáskör lehetővé tesz. A közös gondolkodás során felmerült a szombati tanítási nap lehetősége.

Az intézményvezetők belátására bízták, hogy a saját tanulói, szülői szociokulturális környezetük lehetővé teszi-e a szombati tanítási nap bevezetését. Ezeket a feltételeket megvizsgálva a győrszentiváni Szent Benedek Általános Iskola látott lehetőséget arra, hogy megkeresi a szülői közösséget egy nyílt levéllel, amelyben vázolja hét őszi szombati tanítási nap lehetőségét és ezzel együtt a téli szünet meghosszabbítását.

A teljes szülői közösséget képviselő szülői munkaközösség támogatólag állt az iskola kezdeményezéséhez. Ezek után küldte el az iskola vezetése a tájékoztató levelet valamennyi szülőnek és tették fel azt az iskola honlapjára is. A mai napig egyetlen szülői észrevétel, megjegyzés, kifogás nem érkezett sem az iskolához, sem a fenntartóhoz.

A szeptemberi, októberi szombati tanítási napoknak köszönhetően hosszabb karácsonyi szünetet (december 19-től január 6-ig) tudnak biztosítani a gyerekeknek, akik így nyugodtabban készülhetnek az ünnepekre, megélve azt családjaik körében és ezáltal lelkileg is feltöltődve kezdhetik az új évet.

Hírdetés

A hét szombati tanítási nap bevezetését megítélésük szerint az is segíti, hogy a szülők többsége a településen található multinacionális nagyvállalatnál dolgozik, a meghosszabbított téli szünet egybeesik a gyár leállásával. A hatnapos munkahetet a korábban említett rendkívüli helyzet miatt vezeti be az intézmény, ennek tapasztalatai alapján a fenntartó megvizsgálja, hogy szükséges vagy előnyös-e ennek további alkalmazása. A karácsonyi szünet három nappal korábban kezdődik, és négy nappal később fejeződik be. Végül, nem utolsósorban, ezzel az intézkedéssel az iskola két tanítási hét fűtési költségét takarítja meg.

A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság fenntartásában működő győrszentiváni Szent Benedek Általános Iskolában a 2022/23-as tanév első félévében a hét szombati tanítási napot érintő munkarend-átcsoportosítást a fenntartó egyedi esetként, kizárólag a megnevezett intézményében engedélyezte, a vonatkozó jogszabályok szigorú betartására történő fenntartói utasítással. A fenntartó másik nyolc intézményében egyetlen szombati tanítási napot sem terveztek be.

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »