Ilyenkor szólok a barátaimnak, hogy aki szeretne kijönni, várom, én ott leszek. Amikor tehetem, több hétre kiköltözöm a világnak abba a kis zugába, mely számomra a legszebb. Ahol kicserélnek, vagy inkább mondjam azt, hogy visszasimulok elfogadható formámba. Ahol órák hosszat képes vagyok csak a patakzúgást hallgatva bambulni. Jobb helyeken, vagy a bambulásnál bonyolultabban, azt hiszem, ezt meditálásnak hívják. Én csak simán a patakzúgásra alszom el, és azzal is kelek.
A lehető legjobb szomszédokkal vagyok körülvéve, és amikor a barátaim is jönnek, mindenkivel egy egész évre feltöltő találkozások, beszélgetések esnek meg arrafelé. Hosszú évek óta mindig azt várom, hogy végre ott legyek. Ott, abban a hegyek közti kis otthonban van a világ közepe. Egyszerűvé válik minden, és a beszélgetések is ott valahogy másak…
Nemegyszer voltam napokig ezen a varázslatos helyen egyedül, és soha egy percig sem jutott eszembe félni. Kifogtam olyan vihart egyedül, hogy két napig nem volt áram, és sötétedéskor kezdődött… Nem féltem. Az igaz, hogy ott volt mellettem a pohár szilvapálinka, ami annak a helynek elmaradhatatlan fogyókelléke… Gyönyörű ott az éjszakai vihar, a több napig tartó csendes eső is. A színes ősz, a hóhullás és a megújulást csak megkezdő, még kopár tavaszodás.
Évek óta én csak nyáron járok vissza, de olyankor kihasználok minden percet. Volt szerencsém pár helyen megfordulni a világban, de amióta rátaláltunk erre a helyre, mindig ide vágyom. És most térek rá a félelemre.
Igen, a mindennapi témát én sem tudom megkerülni, és az nem más, mint a medvejárás. Mindig, első perctől kezdve, hogy ott otthonra találtunk, számoltunk a macikkal. Mert mi költöztünk oda, és vigyáztunk magunkra. Pontosan tudtuk, meddig mehetünk mi el, mikor és merre indulnak el ők a megszokott útjukra. Órát lehetett állítani az esti, faluba ejtett betérésükhöz is, olyankor nem kószáltunk háztól házig. De előtte és utána már nem volt akadály. Megvoltak egymás tiszteletének és az elővigyázatosságnak a bejáratott, bevált szabályai. Pár éve ezek a szabályok felborultak. Betérnek most már napközben is bárhová, és már az esti tábortűz sem zavarja őket. Tavaly a mi udvarunkra készült besétálni egy ilyen estén maci koma. Egy barátnőm lélekjelenlétének köszönhetően, aki pont szembenézett vele, mégis meggondolta magát. Amire a vendégeim elutaztak, megérkeztek a szomszédok. A kutyájuk kitartóan ugatott nappal és este…
Évekig nem féltem, sőt, ott, abban a kis hegyi faluban nyugodtam meg, tértem magamhoz. Most fogok kimenni először elbizonytalanodva, félelmekkel telve. De megyek akkor is! Ha sokáig nem jelentkezem, hátha nem a maci miatt lesz…
Fotó: Vajda György
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »