Határtalan átverések a Világi vezette DAC-nál!

Határtalan átverések a Világi vezette DAC-nál!

Nem jól mennek a dolgok a DAC háza táján, és ha így folytatódik, Világi Oszkár rövidesen elveszítheti a szurkolók többségének szimpátiáját. Még azelőtt, hogy bármilyen eredményt érne el a csapat, melyre nagyon sokan nagyon sok pénzt áldoztak.

 

Épül, szépül az új stadion, a csapatot övező hangulatra sem lehet panasz. Az utóbbi időben azonban több olyan konkrét dolog is történt a klub körül, mely méltatlan egy magát profinak tartó alakulatnál, ellenben sokat elárul a klubvezetésről.

 

Világi Oszkár, nem jól van ez így a DAC háza táján!

 

Őrület! 90 perc alatt fogytak el a jegyek a DAC-Slovan rangadóra

 

A hab a tortán a Slovan elleni hazai mérkőzés belépőjegyeinek botrányos értékesítése volt. Az immár 10 ezresre bővülő MOL-Arénába ugyanis alig 1500-2500 jegyet dobhattak csak piacra. Miközben a klub jól tudta, mekkora az érdeklődés, mégis hagyta, hogy százak és százak órákig sorakozzanak, sokan több száz kilométert is utazva – a semmiért.

 

Mintegy 3500 hely eleve a bérleteseké, az ultrák (akik a hangulatért felelnek) lefoglaltak 2 ezret, az új lelátóra pedig úgy hírlik, Világi emberei, meghívott vendégei, üzleti partnerei, biznisztársai ülhetnek.

 

A maradék csomagot kapkodták el alig egy óra alatt a kétségbeesett szurkolók. Sokuknak sajnos nem maradt más hátra, mint a lökdösődés, szitkozódás, keserű csalódás.

 

Hírdetés

Egy profi klub nem hozza ilyen helyzetbe a szurkolóit. Egy több tekintetben amatőr vezetés, akik lenézik a csapatért élni halni kész szurkolót, sajnos igen.

 

Reméljük, a DAC-nál is elgondolkodnak végre az illetékesek ezen.

 

Körkép.sk/archív

 

Nem tett jót a hangulatnak a Trencsén elleni vereség sem. A vendégek sajnos lefocizták a sárga kékeket, akik Marco Rossi vezetésével a sokadik gyenge teljesítményüket nyújtották, miközben az olasz edző keze munkája eddig szinte észrevehetetlen.

 

Hogy mégis felmerülhetett a neve a magyar válogatottnál, az inkább másokat minősít.

 

László Csaba gyalázatos elküldése után Marco Rossi és Világi Oszkár is azt bizonygatták, hosszú távra terveznek, tudatos építkezésben, szakmai munkában érdekeltek. Aztán láthattuk, Rossi már az első bulvárhír felröppenése után sietett leszögezni, hogy nyitott a válogatott esetleges irányítása iránt.

 

Körkép.sk/archív

 

A nemzeti tizenegy vitán felül óriási kihívás, de ennyit a klubhűségről, DAC-szívről az olaszról. Pedig mindez oly sokat jelentett László Csabának, és oly sokat jelent azoknak az évek óta meccsre járó szurkolóknak is, akik a Slovan ellen nem jutottak jegyekhez.

 

A DAC közös kincs, melyet őrizni, ápolni, gyarapítani kell. Hogy még szebben csillogjon. Szomorú tapasztalni, hogy az utóbbi időkben ezt nem mindenki tudatosítja.

 

Király Zsolt

Nyitókép: fcdac.sk

The post Határtalan átverések a Világi vezette DAC-nál! appeared first on Körkép.sk.


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »