Határmustra Szlovákia bordó besorolása idején

Határmustra Szlovákia bordó besorolása idején

Miután a COVID-automata alapján, hétfőtől feketéből bordó besorolásba került Szlovákia, határmustrát tartottunk a komáromi határátkelőhelyen. Ottjártunkkor a szlovákiai oldalon a rend négy éber őre ellenőrizte az országba bejutni akarók személyi okmányát, munkavállalási engedélyét és negatív Covid-19 tesztjét. Zökkenőmentes volt a forgalom az Erzsébet-hídon, gépjármű-torlódásokra nem került sor. Többen megosztották velünk a friss tapasztalataikat. 

A csapóhíd végén működő pénzbeváltó egyik dolgozója elmondta: a reggeli nyitásuk óta nem észlelt fennakadást az országhatáron, s a jármű-forgalom is hasonló volt, mint az előző hetekben. Hozzátette: akadt olyan kerékpáros, aki a tervezett átkelése előtt náluk érdeklődött a határhelyzettel kapcsolatos változásokról, holott a vonatkozó részleteket, kivételeket jóval az indulás előtt érdemes áttanulmányozni, nehogy kellemetlen meglepetés érje az illetőt.

Vizitünk idején egy huszonéves hölgy gyalog, méretes kofferjét maga után húzva, vette célba az országhatárt. Ideát a hatóság képviselői rá sem hederítettek, a magyarországi kollégájuk pedig a választ szinte meg sem várva, fejcsóválva kérdezte: „Merre-merre, kishölgy, ilyen esőben?“. A taxiszolgálat ugyanis csak a Pokol szállóig fuvarozta utasát, a határátkelést – érvényes negatív teszt hiányában – nem vállalta. Később megtudtuk, hogy a konkurrens taxiszolgálat a határon át is gond nélkül hozza-viszi az ügyfeleit, igény esetén érdemes hát több telefonszámot felhívni.

Hírdetés

Miközben folyt a többnyire autókkal közlekedők ellenőrzése, a munkahelyéről éppen hazafelé gyalogló ifjú pártól megtudtuk: az átjutásuk előtt a szlovák rendőrök a személyazonossági igazolványukat, a munkavállalási engedélyüket és a 7 naposnál nem régebbi negatív teszteredményüket kérték. Az egyikük új teszt helyett egy sms-ben kapott régebbi pozitív teszteredménnyel bizonyította, hogy az utóbbi 180 napban átesett a Covid-10 megbetegedésen, Mivel náluk mindent rendben találtak, továbbengedték őket. Tudvalevő, hogy az ingázólra vonatkozó határátlépési feltételek nem változtak.

Majd egy idősebb házaspár szlovákiai rendszámú autóját állították meg az egyenruhások. A személyi okmányaikkal együtt az azt bizonyító igazolást is felmutatták, hogy már megkapták a Pfizer vakcinájának második dózisát, s attól számítva eltelt 14 nap, tehát friss negatív teszteredményre nekik sem volt szükségük a hazajutáshoz. Végül arról érdeklődtek, hogy a Nagy-Britanniából hamarosan hazalátogató lányuknak mi mindenre lesz szüksége a határ-átlépéshez. A kapott választ olvasóinkkal is megosztották: a lányuknak előbb be kell magát jegyeztetnie a www./korona.gov.sk/ehranica weboldalon, s fel kell mutatnia egy negatív, legfeljebb 48 órás antigénes vagy legfeljebb 72 órás PCR teszteredményt, majd karanténba kerül, s legkorábban az izolációja 8. napján PCR tesztet kell végeztetnie. Annak negatív eredménye teheti számára lehetővé a karanténból való szabadulást.

A korábban már megszokott kivételek továbbra is vonatkoznak például a kölföldön tanuló diákokra és a Szlovákiát különféle eseményeken képviselő élsportolókra, művészekre, politikusokra… A további részletek itt olvashatók.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »