Határidő előtt átadhatják

Határidő előtt átadhatják

A tervezettnél gyorsabban haladnak a munkálatok az A3-as, észak-erdélyi autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszán, ezért a kivitelező szerint elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.

Ezen a sztrádaszakaszon a Selina cégcsoport dolgozik. A szerződésben 2027 májusa szerepel átadási határidőként, de a jelenlegi ütem alapján akár öt hónappal korábban, azaz még az idén megnyithatják az utat. Beniamin Rus cégvezető elmondta: egyelőre nincs hivatalos döntés a korábbi átadásról, de az is lehet, hogy ideiglenesen országútként nyissák meg, és a végső aszfaltréteget csak később, a töltések ülepedése után terítsék le. Jelenleg naponta mintegy 450 alkalmazott és 350 munkagép dolgozik a munkatelepen, naponta körülbelül 3500–3600 tonna aszfaltkeveréket és 2500–3000 köbméter betont használnak fel.

Hírdetés

A szomszédos, Berettyószéplak–Bisztraterebes közötti 26,35 kilométeres sztrádaszakaszt a szerződés szerint is 2026 decemberében kell átadni. Ott a Construcţii Erbaşu épít, és Călin Roman vezérigazgató szerint 80 százalékban elkészült az út. Az aszfaltot szinte a teljes szakaszon leterítették, jelenleg a szalagkorlátok felszerelésére összpontosítanak. Roman emlékeztetett, hogy a Berettyószéplak–Bisztraterebes szakasz megnyitása a szomszédos Bisztraterebes–Bihar szakasz befejezésétől is függ, az autópálya csak akkor lesz folyamatosan járható a magyar határtól Szilágynagyfaluig, ha ez a rész is elkészül. Bihar megyében jelenleg csak a Bihar község és a borsi autópálya-határátkelő közötti, 2020-ban átadott 5,35 kilométeres szakaszon lehet közlekedni, amely az észak-erdélyi autópályát a magyarországi M4-es autópályával köti össze.

 Szilágynagyfalu és Berettyószéplak közötti 13,55 kilométeres Szilágy megyei szakasz már használatban van, a Kolozs megyei Magyarnádas és a Szilágy megyei Vaskapu közötti szakaszokat is idén kellene megnyitni. De akkor sem ér össze az A3-as autópálya két vége: a Meszesen átvezető szakaszt a következő öt évben fogják a tervek szerint megépíteni. 


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »