Bár a világ figyelmét ismét a Közel-Keleten újból kirobbant és egyre nagyobb méreteket öltő gázai konfliktus köti le, egy kevésbé a középpontban lévő régióban sem nyugszanak a kedélyek. Hegyi-Karabahról van szó, amely több ezer éve kultúrák és civilizáció kereszteződésében foglal helyet. Itt a népességmozgások és a határok tologatása teljesen hétköznapi eseménynek számít. A tavalyi lezárult 44 napos háború után Azerbajdzsán került ismét birtokon belülre, meg is kezdte a régió etnikai és kulturális arculatának az átrendezését.
A háborút lezáró fegyverszüneti időszak nem hozta el a régiónak a nyugalmat, ne feledjük, már 26 éve sem sikerült békét kötniük a feleknek. Az azeri vezetés örmény hadifoglyok százait tartja fogva, és nem hajlandó szabadon engedni őket.
A kiállítás miatt Örményország „fajgyűlölettel” és „népirtó politikával” vádolta meg Azerbajdzsánt.
Közben a vesztes Örményország belpolitikai és gazdasági válságba süllyedt, Nikol Pasnijan miniszterelnök április végén lemondott, s az előrehozott választásokig, mint a szakértői kormány feje irányítja az országot. Ezzel a lépésével épp megelőzött egy ellene irányuló sikeres „coup d’état”-ot.
Az azeri fegyveres erők – kihasználva az örmények bénultságát – 3,5 kilométeren benyomultak az Örmény Köztársaság területére, és megpróbálták bekeríteni a Sev/ Szevlics-tavat.
– közölte az arminanweekly-vel Pasinjan ügyvezető miniszterelnök.
Az ilyen eldurvult etnikai-vallási konfliktusoknak gyakori velejárója a kulturális emlékek lerombolása. Mindenki emlékezhet még a délszláv háborúban szétágyúzott mostari Öreg hídra, a felrobbantott boszniai mecsetekre, később a lángoló középkori szerb kolostorokra Koszovóban. Ilyenkor nemcsak az együttélés, hanem sokszor a másik nép jelképeinek, örökségének látványa is elviselhetetlen. Mint jelen esetben az azeriek szempontjából bármi, ami a keresztény múltat képviseli az örményül Arcahnak hívott szakadár köztársaságban.
Arcah legfontosabb zarándokhelyét, az Amarasz kolostort csak a november 9-én bejelentett fegyverszünet mentette meg. A kolostor kiemelt helyet foglal el az örmény kultúra történetében, Világosító Szent Gergely, az örmények apostola alapította a Kr. u. 4. században, a hagyomány szerint itt volt az első iskola, ahol az örmény ábécét tanították. A front most szó szerint a kolostor kapujánál állt meg a fegyverszünet pillanatában, a tűzszüneti vonal az épületet körülvevő olajfaligetek szélén fut. A hegy lábánál lévő falu és a kapuhoz felvezető út azonban örmény kézen maradt, és szabadon járható, orosz békefenntartók garantálják a kolostor biztonságát.
A Gazancsecoc (Szent Megváltó) székesegyház az arcahi örmények egyik legfontosabb nemzeti jelképe, amit 1992-ben, Susa elfoglalása-felszabadítása (ez nézőpont kérdése) után azonnal elkezdtek helyreállítani, és 1998-ra a hiányzó kupoláját is visszakapta.
Október 8-án a székesegyházat egymás után kétszer is rakétatámadás érte. Az örmények szerint szándékosan vették célba az épületet, az azeri védelmi minisztérium viszont mindezt tagadta. A bombák több helyen áttörték a tetőt, beszakították a boltozatokat, és megrongálták a berendezést.
Susa másik örmény temploma esetében viszont már nem kérdés a jövő: a város fölötti hegyen álló, 1918-ban épült Keresztelő Szent János- – ismertebb nevén Zöld Óra – templomot a világhálóra felkerült képek tanúsága szerint már lerombolták.
Ennek ellenére a legtöbb elemző szerint Azerbajdzsán civilizált európai országként akar szerepelni a világ színpadán, és ebbe nem fér bele a középkori kolostorok felrobbantása – az idő eldönti, hogy igazuk van-e? Az örmények nagy része már a harcok elején elmenekült, voltak, akik felgyújtották a házukat, mielőtt útra keltek, hogy ne legyen az ellenségé.
Közben a patronáló Örményország fokozatosan politikai-gazdasági káoszba süllyedt. Ennek a kiváltó okai a vesztes háború mellett a szintén recesszióba süllyedt gazdaság, valamint a politikai elit mély megosztottsága. A pandémia további negatív hatása, hogy elapadnak a diaszpóra hazautalásai. Ugyancsak az EBRD kimutatása alapján 2020-ban mintegy 40 százalékos csökkenést mutattak.
Lilit, egy Jerevánba élő egyetemi oktató a Felvidek.má-nak az alábbiakat nyilatkozta:
A jövőt illetően reméli, hogy mind a morális, mind a gazdasági válság hamarosan megoldódik, mert egy újabb konfliktust jelen állapotában már nem tudna elviselni az örmény társadalom.
Felvetődik a kérdés, hogy kinek is áll érdekében a szemmel láthatóan végeláthatatlan örmény–azeri konfliktus? Ki az igazi nyertes, Baku és az őt támogató Ankara? Véleményem szerint egyikük sem. Oroszország mint a béke garantálójaként léphetett színre, stratégiai értelemben megállította a helyi ellenlábasát, Törökországot.
Az orosz hadseregnek eddig csak Örményország területén volt joga a beavatkozásra külső agresszió esetén. Moszkvának kapóra jött a konfliktus eszkalációja is: a tavalyi háború során eleinte nem szólt közbe, és csak akkor lépett határozottan, amikor már úgy tűnt, a Törökország segítségével támadó Azerbajdzsán „túlnyeri” magát. Ennek fő oka az lehetett, hogy a Moszkvával szemben kritikusabb, nyugat-párti Nikol Pasinjant megleckéztesse.
Amerika, mint általában, most is kétarcú politikát folytat a térségben: egyrészt
Sőt, a neokonzervatívok anno éljenezték Azerbajdzsán Örményország elleni agresszióját, mint Oroszország és másodsorban Irán megfékezésének módját.
(Vass István/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
