Hatalmi harc: Pintér Sándor legyőzte Lázár Jánost?

Hatalmi harc: Pintér Sándor legyőzte Lázár Jánost?

Úgy látszik, felülkerekedett a Belügyminisztérium (BM) a kormányon belül zajló hatalmi harcban, és megtarthatja az újonnan létrejövő titkosszolgálat, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK) felügyeleti jogát – értesült a Magyar Nemzet. Korábban megírtuk: információink szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt szerette volna, ha inkább a tárcája alá kerül a rendőrségi, titkosszolgálati és állami adatbázisokra is rálátó szervezet, ezért át akarták írni a parlament előtt fekvő, egyébként számos terrorellenes intézkedést tartalmazó javaslatcsomag ezen részét. Erre utalt az is, hogy az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának múlt csütörtöki ülésén az utolsó pillanatban lekerült a napirendről a javaslat megtárgyalása arra hivatkozva, hogy még módosítani szeretnének rajta. Gulyás Gergely, a bizottság fideszes elnöke tegnap azt mondta, technikai változtatások történnek, amelyek a TIBEK felügyeletét nem érintik, az a javaslatnak megfelelően a BM alatt fog működni.

Hírdetés

Kontrát Károly, a BM államtitkára viszont nem beszélt konkrétumokról. A parlamentben tegnap napirend előtt annyit mondott, nem tud olyan módosítási szándékról, amely „meghiúsítaná a javaslat elfogadását”. Azt viszont, hogy hatalmi harc lenne a kormányon belül, cáfolta.

A TIBEK létrehozását is tartalmazó javaslatcsomag jelenlegi formájában az ellenzék támogatását is élvezi, hiszen a Jobbik, az MSZP és az LMP felvetései is beépültek a szövegbe. Azt ugyanakkor már a Jobbik és az LMP is jelezte, hogy akkor nem tudják támogatni az elképzeléseket, ha a TIBEK mégsem a BM, hanem Lázár János minisztériuma alá tartozna.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 24.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »