Hatalmasat bukott az RTL Klub – igazán kitakarodhatna hazánkból

Óriási veszteséget produkált tavaly a Magyar RTL. Egészen pontosan 3,8 milliárd mínuszban zárták a 2018-as évet az M-RTL Zrt.-nél, holott egy évvel korábban még 1,2 milliárd nyereséget jelentettek. Ennek hátterében több ok is állhat, a legnyilvánvalóbb az, hogy 2018-ban sorra buktak meg az RTL-es műsorok. Emlékezetes, hogy botrányos műsoruk és utólag korrigált műsorrendjük miatt jelentős nézettségi veszteséget könyvelhettek el.

Valószínűleg ez is vezetett ahhoz, hogy korábbi tettetett finnyáskodásukat és úgymond „elveiket” elhagyva úgy döntöttek, fogadják a kormányzati hirdetéseket.

Hírdetés

A cég az alábbiakkal magyarázta a tavalyi 4 milliárdos veszteséget: „A csökkenő reklámbevételek mellett emelkedett a vállalat működési költsége. Jelentősen megnőttek az igénybe vett szolgáltatások díjai: drágult a vásárolt tartalmak beszerzése, a versenyképesség megtartásának érdekében pedig növelni kellett a saját gyártású tartalmak mennyiségét, miközben emelkedtek azok előállítási költségei is.

origo


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »