Hatalmasat bukott a Tesco

Hatalmasat bukott a Tesco

A Tesco felülvizsgálta magyarországi üzleti terveit, és emiatt vaskos veszteséggel zárta az üzleti évet – írja a hvg.hu.

A napi.hu úgy tudja, hogy a 2012-es egymilliárdos nyereség után a Tesco-Global Áruházak Zrt. 43 milliárd forintos veszteséggel zárta az idén februárban véget ért 2013-as üzleti évet.

Hírdetés

A gigászi veszteséget azonban nem a forgalom drasztikus visszaesése okozta, hanem egy több tízmilliárdos óriásleírás, egy nem tervezett értékcsökkenést számoltak el a tavalyi évre, ugyanis a gyorsan változó kereskedelmi környezetre hivatkozva felülvizsgálta hosszú távú terveit. Ennek eredményeként egyszeri tételként 54,3 milliárd forinttal csökkentették tárgyi eszközeik könyv szerinti értékét.

A Tesco közlése szerint ez a ráfordítás a csoport által áprilisban közzétett éves jelentésben is szerepelt, és közölték, a Tesco Magyarország alapvetően továbbra is jövedelmező marad.

A tavalyi év azonban nem alakult túl jól, nem csak a Tescónak csökkentek a belföldi eladásaik, csökkent az árrésük, apadt az átlagjövedelem, a munkavállalók létszáma pedig 19 200 fő, ami 1800 munkavállalóval kevesebb, mint egy éve.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »