Hatalmas viharok törtek Európára

Hatalmas viharok törtek Európára

Nagy-Britannia mellett a kontinentális Európára is heves viharok csaptak le húsvétkor. A földrész nyugati felén több országban komoly fennakadások voltak a légi közlekedésben és az áramellátásban.

Károkat és közlekedési fennakadásokat okozó vihar tört rá húsvét hétfőjén Nagy-Britanniára és több nyugat-európai országra.

170 kilométeres szél

Az orkánszerű széllel, szakadó esővel, sőt egyes helyeken havazással kísért ítéletidő elsősorban Nagy-Britannia déli részét sújtotta, beleértve Londont, ahol fákat és egyes építkezések helyszínein darukat döntött az utcákra a szélvihar.

A legerősebb, 170 kilométeres óránkénti sebességű széllökést a meteorológiai szolgálat délelőtti közlése szerint a dél-angliai partok előtt fekvő Wight-szigeten mérték, de a partvidéktől távolabbi országrészekben is gyakoriak voltak az óránként 90-120 kilométeres sebességű széllökések.

Tizenegy névadó ősz óta

A Katie névre keresztelt vihar tavaly ősz óta a tizenegyedik, amelyet a brit meteorológia névvel látott el.

A három éve bevezetett elnevezési rendszer alapján a szolgálat ezt olyankor teszi meg, ha a vihar elég erős ahhoz, hogy komolyabb károkat okozzon.

Több órás késések London legnagyobb repterén

A hétfői orkán jelentős fennakadásokat okozott a déli országrész, elsősorban London légiközlekedésében. Heathrow-n, a legnagyobb londoni repülőtéren sok járat többórás késésekkel érkezett, illetve indult. Mintegy ötven londoni célállomású, és több mint 80 onnan induló járatot töröltek a vihar miatt ezen a reptéren.

Hírdetés

Gatwicken, a Londont kiszolgáló második legnagyobb repülőtéren délelőtt 26 járatot töröltek, sok érkező gépet pedig más angliai repülőterekre irányítottak át.

Már elhagyta Nagy-Britanniát

Az ítéletidő miatt legalább kétezer háztartás maradt áram nélkül Sussex, Surrey és Kent megyében a nagy-britanniai áramszolgáltató szerint.

Az Atlanti-óceán felől érkezett Katie vihar késő délutánra elhagyta Nagy-Britanniát az Északi-tenger felé.

Franciaországra is lecsapott a vihar

Hétfőn több mint 60 ezer háztartás maradt áram nélkül Franciaország északi és nyugati részén, és mintegy 15 ezer otthonban még délutánra sem sikerült helyreállítani a szolgáltatást.

A heves esőkkel érkező szél a bretagne-i partoknál elérte az óránkénti 150 kilométeres sebességet.

Majdnem repült a tető

Hollandiában késéseket jeleztek az amszterdami Schipol repülőtéren. A NOS holland állami televízió szerint a széllökések helyenként elérték az óránkénti 113 kilométeres sebességet.

Az országban ki kellett üríteni egy 28 lakásos társasházat, mivel a heves szél majdnem elröpítette annak tetejét. A rossz időjárás miatt több helyszínen lemondták a szabadtéri húsvéti programokat – jelezte a NOS.

Belgium fővárosában, Brüsszelben az önkormányzat által üzemeltetett parkok hétfőn nem nyitottak ki az ítéletidő miatt.

MTI


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »