Hatalmas tűz Mohácson – fotók

Hatalmas tűz Mohácson – fotók

Minden nemzetnek és nemzetiségnek az a küldetése, hogy saját örökségét megőrizze, kimunkálja és felmutassa – hangoztatta Semjén Zsolt Mohácson, a busójárás vasárnapi fő programján.

A miniszterelnök-helyettes a Duna-parti város főterén a közel negyedévezredes múlttal bíró télűző, tavaszköszöntő népszokáson a résztvevőkhöz szólva felhívta a figyelmet: „örökségünk olyan érték, amit csak mi adhatunk az egyetemes emberiségnek” és „ha nem őrizzük meg hagyományainkat, akkor ezt helyettünk senki nem fogja megtenni”.

Azt mondta, hogy a természet megújulását idéző néphagyomány, történelmi emlékezet és spirituális szimbolika jellemzi a mohácsi busójárást, aminek hagyományait ápolni kell, hiszen ez a népszokás Hungarikum, és az egész emberiség számára értéket jelent, melyet 2009 óta már az UNESCO is az emberiség szellemi kulturális örökség részeként ismer el.

A miniszterelnök-helyettes beszédét követően felavatták az új busókat, majd szabad farsangolás vette kezdetét Mohács belvárosában.

A mohácsi népszokás népszerűsége töretlenül nő: a szervezők becslései szerint az idei busójáráson a rendezvény hat napja alatt naponta 40-45 ezer ember vesz részt. Az érdeklődők szórakoztatásáról idén rekordszámú, 2200 maskarás gondoskodik, a látogatók pedig február 16. és 21. között tizenöt helyszínen kétszáz programon vehetnek részt.

A köznyelvben sokácnak, a mohácsiak körében sokacnak nevezett népcsoport által meghonosított, híres farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először.

A balkáni térségből a török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

Hírdetés

A télűző, tavaszköszöntő népszokás tradicionális elemei évszázadok óta változatlanok: borzas busóbundát, vászongatyát, bocskort öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel – tarisznyákkal, buzogányokkal, öles kereplőkkel és kolompokkal – felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.

A busójárást első magyarországi elemként vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 2009-ben.

Mohács, 2023. február 19.  Busók táncolnak a télűzést jelképező máglya előtt a Széchenyi téren a mohácsi busójárás negyedik napján, farsangvasárnap, 2023. február 19-én.  MTI/Ruprech Judit
Busók táncolnak a télűzést jelképező máglya előtt a Széchenyi téren a mohácsi busójárás negyedik napján, farsangvasárnap, 2023. február 19-én. MTI/Ruprech Judit
Mohács, 2023. február 19.  Busó áll a télűzést jelképező máglya előtt a Széchenyi téren a mohácsi busójárás negyedik napján, farsangvasárnap, 2023. február 19-én.  MTI/Ruprech Judit
Busó áll a télűzést jelképező máglya előtt a Széchenyi téren a mohácsi busójárás negyedik napján, farsangvasárnap, 2023. február 19-én. MTI/Ruprech Judit
Mohács, 2023. február 19.  Busók készülődnek a Mohácsi-szigeten a dunai átkelésre a mohácsi busójárás negyedik napján, farsangvasárnap, 2023. február 19-én.  MTI/Ruprech Judit
Készülődés a Mohácsi-szigeten a dunai átkelésre a busójárás negyedik napján, 2023. február 19-én. MTI/Ruprech Judit
Mohács, 2023. február 19.  Busók és sokác népviseletbe öltözött lányok táncolnak a télűzést jelképező máglya előtt a Széchenyi téren, a mohácsi busójárás negyedik napján, farsangvasárnap, 2023. február 19-én.  MTI/Ruprech Judit
Busók és sokác népviseletbe öltözött lányok táncolnak a télűzést jelképező máglya előtt a Széchenyi téren, a mohácsi busójárás negyedik napján, farsangvasárnap, 2023. február 19-én. MTI/Ruprech Judit
Mohács, 2023. február 19.  Busók állnak a télűzést jelképező máglya előtt a Széchenyi téren a mohácsi busójárás negyedik napján, farsangvasárnap, 2023. február 19-én.  MTI/Ruprech Judit
Busók állnak a télűzést jelképező máglya előtt a Széchenyi téren a mohácsi busójárás negyedik napján, farsangvasárnap, 2023. február 19-én. MTI/Ruprech Judit
Nyitókép: MTI/Ruprech Judit

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »