Hatalmas tűz Kommandón / FRISSÍTVE: A prefektus felhívása

Hatalmas tűz Kommandón / FRISSÍTVE: A prefektus felhívása

Öt lakóház teljesen megsemmisült, további háromnak pedig a teteje égett le abban a tűzben, mely Kommandón történt vasárnap – számolt be rövid tájékoztatójában a megyei sürgősségi felügyelőség.

A helyszínre 14 tűzoltó vonult ki Sepsiszentgyörgyről és Kézdivásárhelyről habbal és vízzel is oltó járművekkel, csatlakoztak hozzájuk a helybéli és a kovásznai önkéntes tűzoltócsapatok is. Tolvaj Marius szóvivő szerint a lángok mintegy 600 négyzetméternyi felületen pusztítottak, nyolc, ugyanazon tető alatt lévő lakóházat érintettek: öt teljesen megsemmisült, három háznak a teteje égett ki. Az ingatlanok 19 lakója közül két személy a református parókián húzódott meg, 17 tűzkárosultat pedig rokonok fogadtak be. Egy lakó füstmérgezést szenvedett, de visszautasította, hogy kórházba szállítsák – ismertette a megyei sürgősségi felügyelőség.

Hírdetés

Ráduly István prefektus a helyszínen tájékozódott a helyzetről, látogatása után felhívást tett közzé Facbook-oldalán. „Tizennyolc személynek – köztük három gyereknek – gyakorlatilag mindene odaveszett abban a tűzvészben, amely vasárnap délelőtt ütött ki Kommandón. Személyesen győződtem meg arról, hogy már ma este mindenkinek fedél lesz a feje fölött, és örömmel láttam, hogy – bár a református egyház és a polgármesteri hivatal is felajánlotta segítségét – a szerencsétlenül járt embereket befogadták a rokonok és ismerősök. Most szolidaritásra van szükség: nem csak a romokat kell eltakarítani, de takaróval, ruhával, akár pénzzel is segíteni kell azokat, akik pórul jártak” – írta Kovászna megye kormánymegbízottja.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »