Hatalmas titok derült ki Orbán egyik véresszájú ellenfeléről

Hatalmas titok derült ki Orbán egyik véresszájú ellenfeléről

Erre eddig nem is gondoltunk.

Ágh Attila volt a Klikk TV Tíz című műsorának a vendége, ahol felmondta a tőle megszokott baloldali mantrát.

– Nem Orbánék megbuktatása a legnagyobb kérdés, hanem hogy ha 2026 tavaszán lesz egy kormányváltás, akkor azt követni fogja-e egy újabb rendszerváltás – mondta Ágh a műsorban Bolgár Györgynek.

Most is, mint mindig az elmúlt 15 évben, Orbán bukását vizionálja. Természetesen a baloldali politológusnak egyetlen szavát sem szabad komolyan venni. 

Korábban már bemutattuk Ágh Attila szakmai munkáinak esszenciáját, érdemes ezúttal is visszaidézni, hiszen ma ez az alap ahhoz, hogy valaki megkapja a független, objektív szakértői státust.

Nem vitás, ilyen pedigrével és makulátlan szakmai múlttal nem lehet vitatkozni, ez magáért beszél. Mint ahogy az is, miként eshetett meg Ágh elvtárssal az a csúfság, hogy eddig még soha  nem sikerült egyetlenegy politikai folyamatot sem előre jeleznie. Bár mentségére szóljon, hogy a fő kutatási területe nem éppen a demokrácia volt, sokkal inkább a marxizmus. 

Hírdetés

A gond csak az, hogy a mai napig hívják szakérteni a baloldali műsorokba. Soha nem értettem, hogy lehet ez. Most azonban kiderült a titok Orbán egyik véresszájú ellenfeléről. Egy szemfüles kommentelő mutatott rá az igazságra. 

A következőket írta egy poszt alá:

Ha mérnök lett volna, ennyi tévedés, baki után már senki sem foglalkoztatta volna, de lévén, hogy politológus, beszélhet kedvére zöldségeket. Lehet, hogy ez a baloldalra elég, mi azonban köszönjük szépen, nem kérünk belőle.

Van még kérdés?

Borítókép: Ágh Attila (Fotó: Képernyőkép)

Csépányi Balázs – www.magyarnemzet.hu

 


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »