Hatalmas robbanás rázta meg az iráni Bandar Abbász kikötővárosát

Hatalmas robbanás rázta meg az iráni Bandar Abbász kikötővárosát

Hatalmas robbanás rázta meg szombaton az iráni Bandar Abbász kikötővárosát. A robbanást követően tűz ütött ki a helyszínen. A hatóságok szerint a robbanás pontos oka egyelőre nem ismert. A közösségi médiában megosztott felvételeken sűrű füstoszlopot lehetett látni, amely a kikötői dokk felett szállt fel a magasba.

Az AP hírügynökség szerint a kikötő főként konténerforgalmat bonyolít le, de a területen olajtárolók és más petrolkémiai létesítmények is találhatók.

Bandar Abbász a Hormozgán tartomány középső részén fekvő kulcsfontosságú kikötő, több mint 1000 kilométerre délre Teherántól, és egyben a tartomány székhelye is. A helyi válságkezelési hivatal az iráni állami televíziónak nyilatkozva közölte, hogy a robbanás következtében több ember megsérült, pontos számot azonban nem adtak meg. Később az állami televízió arról tájékoztatott, hogy a szombati robbanásnak és az azt követő tűznek legalább 516 sérültje van.

Hírdetés

Sok sebesültet kórházba szállítottak, és a DPA hírügynökség szerint legalább 400 ember állapota súlyos, továbbá halálos áldozatok is várhatók.

A közösségi oldalakon megjelent felvételeken a kikötőtől több kilométerre lévő épületek kitört ablakai is láthatóak. Az AFP tudósítása szerint a mentőegységek a helyszínre érkezve azonnal megkezdték a kikötő környékének kiürítését.

Az AP kiemeli, hogy Iránban gyakran fordulnak elő ipari balesetek, főleg az elöregedett olajipari berendezések miatt, amelyekhez a nemzetközi szankciók következtében nehézkes a pótalkatrészek beszerzése.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »