Hatalmas pofonba szaladt bele Karácsony

Hatalmas pofonba szaladt bele Karácsony

Ezt nem teszi zsebre!

Ezt nem teszi zsebre!

Karácsony Gergely főispáni funkciókat vindikál magának, vagy egyszerűen nincs meg az elvárható és megfelelő tudása arról a közjogi pozícióról, amelyet már hosszú évek óta betölt – mondta a Magyar Nemzetnek ifjabb Lomnici Zoltán, a Századvég jogi tanácsadója, akit a főpolgármester megnyilvánulásairól kérdeztünk. A szakértő szerint Karácsony indulatos bejegyzéséből, amelyben a főpolgármesteri szavazatok újraszámlálásáról értekezik, egyértelműen lejön, hogy a baloldali főpolgármester kevésnek érzi a saját legitimációját.

Karácsony Gergely közösségi oldalán tett nyilatkozata súlyosan felelőtlen, és valójában az olcsó politikai hangulatkeltést szolgálja az állami szervezetekkel szemben – mondta a Magyar Nemzetnek ifjabb Lomnici Zoltán, a Századvég jogi tanácsadója Karácsony Gergely bejegyzéséről, amelyben a főpolgármester feltételeket szabott a főpolgármester-választáson leadott szavazatok újraszámolásához. 

Mint ismert, a Kúria elrendelte szavazatok újraszámlálását Budapesten. A döntés indokolása szerint a felvetődő bizonyítékok alátámasztják azt a feltételezést, hogy emberi tévedés történhetett a szavazatszámlálás során. Mivel Karácsony Gergely és Vitézy Dávid főpolgármester-jelöltek között mindössze 41 szavazatnyi különbség van,

ez akár a főpolgármesteri poszt sorsát is befolyásolhatja.

Karácsony Gergely szerint a Kúria azonban azért rendelte el a szavazatok újraszámlálását, mert „az alkotmánybírák vélt vagy valós politikai elvárásoknak kívánnak megfelelni, és bemondásra újraszámoltatják a főpolgármester-választás érvényes szavazatait”. A baloldali főpolgármester ezenfelül garanciákat kért. Mint megtudtuk, főpolgármesterként közvetetten ő maga is felelős a helyi választások lebonyolításáért.

 

A területi választási iroda vezetője a megyei önkormányzat jegyzője, illetve a fővárosi önkormányzat főjegyzője. A jegyzőt a polgármester, a főjegyzőt a főpolgármester nevezi ki, így Karácsony Gergely főpolgármesterként közvetetten érintett a helyi választási eljárásokban, közvetetten felelős azért, hogy a választások lebonyolítása során minden szükséges intézkedést megtegyenek a zavartalan és jogszabályoknak megfelelő eljárások biztosítása érdekében, ezáltal Facebook-posztjában a saját munkáját is kritizálja – mutatott rá ifjabb Lomnici Zoltán.

A szakértő szerint Karácsony Gergely indulatos bejegyzésén egyértelműen érezhető, hogy a baloldali főpolgármester kevésnek érzi saját legitimációját.

Hírdetés

Az alkotmányjogász emlékeztetett: a dollármédiában már hetek óta folyik a hangulatkeltés annak kapcsán, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) érdemi szakmai ellenőrzés nélkül, bizonyítékként fogadott el bejelentéseket, és így dönthetett az újraszámlálásról. Szerinte Karácsony mostani verbális támadása ezt az irányt erősítené.

– Karácsony Gergely főpolgármester a messzi múlt magyar közjogi viszonyait idézi, azt a hamis illúziót keltve legfőképpen a saját hívei számára, hogy teljes ellenőrzési joggal és közvetlen befolyással rendelkezik a fővárosi önkormányzat fölött az összes vonatkozó közigazgatási ügyben.

Karácsony – legalábbis a szavak szintjén – főispáni funkciókat vindikál magának, vagy egyszerűen nincs meg az elvárható és megfelelő tudása arról a közjogi pozícióról, amelyet már hosszú évek óta betölt

– mondta a bejegyzés kapcsán Lomnici Zoltán, ugyanis a főpolgármester posztjában feltételeket szabott a szavazatok újraszámolásához. Az alkotmányjogász elmondta: a főpolgármester nem szólhat bele az újraszámlálás menetébe, ehhez nem rendelkezik hatáskörrel, és Karácsonynak, mint Budapest, a főváros lakossága által választott első számú vezetőjének

pontosan tudnia kellene, hogy a főpolgármester feladat- és hatáskörét az irányadó jogi szabályok miként határozzák meg.

Karácsony Gergely feladata az, hogy vezesse a közgyűlés üléseit, és végrehajtsa a főpolgármesteri hatáskörbe tartozó különféle szakpolitikai feladatokat budapesti, azaz a kerületek feletti szinten – emlékeztetett a szakértő.

Az alkotmányjogász emlékeztetett: a szavazatok újraszámlálásának közjogi hátterét a választási eljárásról szóló törvény, valamint – miként minden jogszabály esetében – Magyarország Alaptörvénye biztosítja. Az NVB tegnapi online ülésén döntöttek az újraszámlálás módjáról, és az érvénytelennek nyilvánított szavazatok korábbi vizsgálatával szemben nem központilag, hanem kerületenként végzik az újraszámlálást ma, holnap és csütörtökön. A választási eljárásról szóló törvény szerint az urna felbontása előtt a bizottság ellenőrzi az urna sértetlenségét, majd felbontja és összekeveri az urnában és mozgóurnában lévő érvényes szavazólapokat.

Az érvénytelen szavazatokat külön csoportba helyezik, az okokat dokumentálják, és azokat is megszámlálják.

Az érvényes szavazatokat jelöltenként külön-külön számolják meg, majd a szavazólapokat legalább kétszer ellenőrzik és számlálják meg ismét. Ha az urnában talált hivatalosan bélyegzett szavazólapok száma meghaladja a szavazópolgárok számát, a többletszavazatokat érvénytelennek nyilvánítják. Végül a bizottság a szavazólapokat tartalmazó csomagokat úgy zárja le, hogy ne lehessen belőlük szavazólapot kivenni vagy betenni. A csomagokat aláírják és bélyegzőlenyomattal hitelesítik, majd rögzítik a szavazóköri eredményeket.

A testület tegnap arról is döntött, hogy azon szavazólapokat, amelyek érvényessége kétséges, be kell küldeni az NVB-hez, és ezeket az Alkotmány utcai székházban vizsgálják át. Az újraszámláláson, valamint a kétséges szavazólapok átvizsgálásán megfigyelők és a sajtó munkatársai előzetes regisztráció mellett részt vehetnek.

Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: Kurucz Árpád)

www.magyarnemzet.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »