Hatalmas pofon érkezett Gyurcsányéknak

Hatalmas pofon érkezett Gyurcsányéknak

Ha most vasárnap tartanának választásokat, azt a Fidesz jelentős előnnyel megnyerné

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint ha most vasárnap tartanának választásokat, azt a Fidesz jelentős előnnyel megnyerné – írta hétfőn a mandiner.hu.

Az internetes lap szerint a Nézőpont közvélemény-kutatásából kiderült az is, hogy a baloldal összesített támogatottsága tovább „kopott”.

Hozzátették, hogy a Nézőpont közvélemény-kutatása szerint július óta hét százalékponttal, 47 százalékra csökkent a kormánypárt támogatottsága, de baloldali ellenzéke is gyengült a nyár során.

– fogalmaztak.

Hozzátették, hogy a kormánypárt baloldali ellenzéke nem tudott profitálni a Fidesz gyengüléséből, sőt a baloldal összesített támogatottsága is tovább „kopott”. A politikai piac egészének csökkenése figyelhető meg.

A kutatásból az is kiderült, hogy a Fidesz-tábort elhagyók bizonytalanok lettek, nem ellenzékiek. Ebbe a bizonytalan csoportba, amely immár 11 százalékra nőtt, az egyik pártlistára sem szavazó, de mégis aktív polgárok tartoznak – írták.

Hírdetés

A felmérés szerint a tavasszal közös listát állító hat baloldali párt júliusban még a választók 17, augusztus végén csak 16 százalékát tudta megszólítani.

A közös lista pártjainak tétlensége, a Karácsony Gergely

– emelték ki.

Egyedül a DK tudott, hibahatáron belül, egy százalékponttal erősödni (6 százalékpontra), amely nem is meglepő, mivel csak Gyurcsány tudta a nyilvánosságot a „készülést” emlegető üzeneteivel tematizálni nyáron. A DK-hoz hasonlóan a Mi Hazánk is 5-ről 6 százalékpontra erősödött – közölte a Nézőpont a mandiner.hu-val.

– olvasható a mandiner.hu-n.

(MTI) – www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »