Hatalmas összegből fejleszthet az egyik megye

Rideg László, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnöke elmondta: 53 települési önkormányzat, a megyei önkormányzat, egy intézmény és egy civil szervezet 8 konzorciumba tömörülve nyújtotta be pályázatát a településméretből adódó társadalmi hátrányok mérséklése és a minőségi humán közszolgáltatások hozzáférésének javítása érdekében kiírt EFOP-os felhívásra.

A konzorciumok tagjai a támogatásnak köszönhetően a hátrányos helyzetű, aktív korú lakosok foglalkoztathatóságának javítása érdekében egyebek mellett álláskeresésre felkészítő tanácsadást szerveznek, különféle mentorprogramot indítanak, amelynek keretében az önálló életvitel kialakításában is segítenek. A munkáltatók körében szemléletformáló és antidiszkriminációs képzéseket tartanak, a mélyszegénységben élők, különösen a romák integrációja érdekében pedig különféle innovatív programokat valósítanak majd meg.

Forrás: AFP

Hírdetés

Lehetőség nyílik a helyben maradást ösztönző fejlesztésekre is, így például a közszolgáltatások elérhetővé tételére vagy a helyi szolgáltatások továbbfejlesztésére.

A letelepedést és a vidéki élet elindítását segítve a megyei önkormányzat a Kiskunmajsa, Kunszentmiklós, Tiszakécske és Solt önkormányzata által vezetett konzorciumok teljes területén kialakít egy telefonos applikáción és interneten keresztül is elérhető adatbázist. Ezen helyi ingatlanokról, munkalehetőségekről és különféle szolgáltatókról kaphatnak információt az érdeklődők.

Terveznek továbbá a vállalkozások elindításával és fejlesztésével kapcsolatos tájékoztató előadásokat, különféle ifjúsági pályázatokat, valamint a helyi hagyományok őrzését és a kulturális értékek fennmaradását támogató programokat.
Kunszentmiklós-Tasskertes, Kiskunfélegyháza-Bankfalu és Szabadszállás leromlott városrészei újulhatnak meg a TOP keretében elnyert támogatásnak köszönhetően. A támogatásból fordítanak a lakhatási feltételek javítása mellett a lakókörnyezet fejlesztésére, a közbiztonság javítására és a halmozottan hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának elősegítésére is. A pályázat révén Kerekdomb és Lakitelek között kerékpárút is épül. A beruházások 2018-ban kezdődnek meg.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »