Hatalmas lehetőséget mulasztunk el, amikor nigériai űrkutatók helyett a kuruc-Magyarországot választjuk

Hatalmas lehetőséget mulasztunk el, amikor nigériai űrkutatók helyett a kuruc-Magyarországot választjuk

Szemelvények a magyaroknak címzett aktuális zsidó leckékből.

Az amerikai nagykövet elvárásai

Ha az arc a lélek tükre, akkor David Cornstein amerikai nagykövet megjelenéséről ne beszéljünk. A zsidó ékszerkereskedő önelégülten említi: "Donald Trump elnök és 320 millió amerikai nevében szólalok meg, képviselve Mike Pompeo külügyminiszert és Wess Mitchell államtitkárt is."

Ez nyilván óriási élmény egy volt gyémántkereskedőnek, aki valamiért azt hiszi, hogy az Egyesült Államokat és Magyarországot évszázados barátság és szövetség köti össze. Kár, hogy a magyar történelemben ennek semmi nyoma.

Szeretne sok emberrel találkozni. Már beszélt Erdő Péter bíborossal, az evangélikus és muszlim vezetőkkel, mert "ők is segítségünkre lehetnek az antiszemitizmus visszaszorításában." Az a célja, hogy utólag azt mondják rá: "Nem is olyan rossz fickó ez. Ha ő is zsidó vallású, akkor talán rosszul vélekedtem ezekkel az emberekkel kapcsolatban."

Annak ellenére, hogy hazánk nagy barátja "majdnem 80 éves", infantilizmusa megdöbbentő, de elvárásai világosak: maradjon a CEU, hagyjuk békén Sorost ("el lehet mozdulni a Soros- vagy a zsidóság stigmától."), Magyarország legyen Izrael legjobb barátja, a keresztény hagyomány helyett pedig hivatkozzunk mindig az ún. zsidó-keresztény gyökereinkre. Akkor is, ha azok sohasem léteztek.
Mindössze ennyi a Nagy Testvér elvárása.

(Az interjúrészletek a Magyar Idők 2018. június 30-án megjelent számából valók.)

Charles Gati a bevándorlás kérdésében okít

Charles Gati, az Egyesült Államokban élő magyarországi származású zsidó és liberális agitátor ismét lábon lőtte önmagát. A balliberális magyarok egyik szánalmas ikonja annyira szereti a bevándorlást és a népek keveredését, hogy egyik irományában azzal dicsekszik, hogy a Nemzetközi Matematikai Olimpián kiválóan szereplő amerikaiak szinte mind ázsiai származásúak. Emellett felsorol néhány zsidót, köztük George Sorost, akik viszont azt példázzák, hogy az amerikai társadalom toleranciájának és segítőkészségének köszönhetően mekkora karriert futottak be ezek az emberek az USA-ban, ezzel is gazdagítva választott életterüket.

Hírdetés

Arra persze Gati nem gondol, hogy mit szólnak ehhez azok a lassan mindenhonnan kiszoruló fehér protestánsok, akiiknek az ősei alapították az Egyesült Államokat.

Megdöbbentő, hogy ilyen alacsony intellektuális színvonalon állók tanítanak amerikai egyetemeken, és vigyorognak a Népszava oldalain.

Mi továbbra sem kérünk a mohamedán hitű afgán matematika-professzorokból, a nigériai űrkutatókból, a szír agysebészekből, a szudáni nyelvészekből, a gambiai pilótákból, a marokkói programozókból és a kongói belgyógyászokból, valamint zseniális családtagjaikból. Pedig tudjuk: sűrű, tömött sorokban itt állnak a határainknál, és bebocsátásra várnak.

Kinek kell Amerika?

Nem kell áthajózni az óceánt, mert a szolgalelkűek között Magyarországon is megtaláljuk az Amerikai Egyesült Államokért rajongó félőrülteket, akik nyíltan hirdetik: Szükségünk van Amerikára (Horváth Gábor, Népszava, 2018. július 23.). Elvégre a dzsessztől kezdve a penicillinen át a holdra szállásig és az Internetig bezáróan lényegében mindent nekik köszönhetünk. "Az amerikaiaknak van mire büszkének lenniük, és büszkék is rá: soha, senki előtt nem hajtják meg a lobogójukat."

Milyen tökéletesen tették mindezt Irakban, Líbiában stb. De felidézhetjük Hirosima és Nagaszaki értelmetlen elpusztítását is. Az USA az erőforrások feletti ellenőrzés megszerzéséért, valós vagy vélt érdekei védelmében bármikor és bárhol képes bárkit elpusztítani. Teszi mindezt az emberi jogokra és a demokrácia terjesztésére hivatkozva. De a félőrülteket mindez nem zavarja. Szerintük "a korábbinál is nagyobb szükség lenne morálra és szilárd értékrendre".

Tehát Amerikának vezetnie kell! "Ha nem teszi, majd vezet más." És akkor jön a világvége! De mégsem, mert "a liberális demokrácia még ellenáll, de csak Amerikával győzhet."

Ezért kell az egész világot amerikanizálni. Ezt tette egész életében a most elhunyt John McCain republikánus szenátor is, akit Horváth így búcsúztat: "Elment a Szenátus lelkiismerete."

A zsidó-ukrán oligarcha, Petro Porosenko, aki most éppen Ukrajna elnöke, Kijev nagy barátjaként beszélt arról a John McCainről, aki az elmúlt évtizedekben mindig a háborúkban látta a konfliktusok megoldását, ezért állandóan figyelmen kívül hagyta a nemzetközi jogot és megállapodásokat. A cionista-globalista amerikai szenátor több százezer ártatlan ember haláláért felelős. Igazi amerikai hős…

Székely Árpád – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »