Hatalmas fordulat a magyar futballban

Hatalmas fordulat a magyar futballban

Benczédi Balázs, az Újpest labdarúgócsapatának ügyvezetője szerint még nem volt akkora átalakítás a magyar futballban, mint amekkora a lila-fehér együttesnél történt a nyáron.

„Talán eddigi karrierem legnagyobb kihívása volt gyakorlatilag kompletten kicserélni a keretet úgy, hogy közben az elvárt arányok is rendben legyenek, mindezt 10-12 hét alatt. Ekkora átalakítás nem volt még a magyar futballban. Az elsőkörös távozók közül senkit nem sajnálok, egyszerűen nem voltak méltók arra, hogy ezt a mezt felvegyék. Utána, ahogy haladtunk előre az időben, sikerült úgy szűkíteni, hogy csak azok maradtak, akiknek vagy esélyt akartunk adni, vagy már akkor hittünk bennük. Nagyon nehéz volt, hogy egyszerre kellett nemcsak a mennyiségre, de a minőségre is figyelni, ami fokozott kihívás elé állított mindenkit a klubnál” – nyilatkozott az Újpest FC honlapján hétfőn közzétett interjúban.

Hozzátette: két-három átigazolási ablakra lesz szükség a csapat teljes átalakításához.

Kiemelte, az új vezetőedzőnek rekordidő alatt kellett összeraknia egy működő csapatot.

Hírdetés

„Bartosz Grzelak jó döntésnek bizonyult ebből a szempontból is, hiszen folyamatosan építkezve, a változó körülményekhez alkalmazkodva rakta le egy szemre is tetszetősen játszó csapat alapjait” – mondta Benczédi Balázs, aki hangsúlyozta, a legnagyobb kihívás az volt, hogy az Újpest „komolyabb kaliberű” labdarúgók számára nem volt vonzó.

„Viszont ahogy megérkezett Joao Nunes, Bese Barnabás vagy Gergényi Bence, úgy kezdtek el egyre komolyabban venni minket. Fran Brodic vagy André Duarte érkezése már ennek volt az egyik hozománya, bár Duartét rendkívül komoly konkurencia elől sikerült elhappolni, konkrétan spanyol elsőosztályú ajánlatra mondott inkább nemet, hogy nálunk folytassa” – fogalmazott az ügyvezető, aki külön kiemelte a válogatott Fiola Attila és Horváth Krisztofer szerződtetését, utóbbi megszerzését „talán a legnagyobb fegyverténynek” nevezte.

Az ügyvezető mindehhez azt tette hozzá, hogy az igazolások után sem változtak a korábban kitűzött célok:

„Továbbra is az első hat hely valamelyikére szeretnénk odaérni, folyamatosan fejlődni, és olyan futballt játszani, mint a legutóbbi négy mérkőzés nagyobbik részében. 10-12 hét alatt nem lehet 10-12 év minden problémáját megoldani, bár őszintén mondom, ezen voltunk mindannyian a klubnál” – fejtette ki.

Az Újpest 1885 Futball Kft. többségi tulajdonát márciusban vásárolta meg a MOL-csoport leányvállalata, a MOL Vagyonkezelő Zrt. a belga Roderick Duchatelet-től, aki 2011 őszétől volt a klub tulajdonosa.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »