Hatalmas fogás a VIII. kerületben – na, kik árulják a petárdát, ezt mindenki tudja…

Kétmillió forint lett volna a haszna annak a „párosnak”, amely két autóból is törvényellenesen árult pirotechnikai eszközöket egy budapesti piac környékén. A tűzszerészek szerint a lefoglalt áru több mint száz kilogramm veszélyes lőportöltetet tartalmazott.

„Évek óta megfigyelhető, hogy december elejétől megnő az illegális módon forgalmazott pirotechnikai eszközök száma, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság folyamatos akciót rendelt el az illegális kereskedés felderítése és megszüntetése érdekében” – magyarázta Kovács Tibor alezredes, a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság rendészeti osztályvezetője. Ezért a rendőrök a Józsefvárosban is ellenőrzik azokat az értékesítési helyeket, ahol korábban már felmerültek gondok. Már december 11-én tetten értek és elfogtak olyan jogsértőket, akik milliós tételben árulták a tiltott termékeket.

A józsefvárosi rendőrök szerint a Kőbányai úti piac környékén lehet számítani az illegális petárdaárusokra, pedig arra külön jogszabály is vonatkozik. Magánszemély petárdát továbbra sem birtokolhat, illetve nem működtethet még abban az időszakban sem, amikor a törvény lehetővé teszi a legális helyeken beszerzett pirotechnikai eszközök használatát december 31-én 18 órától január 1-én 6 óráig. A kis méretű, erős töltetű petárda a legveszélyesebb, a legtöbb sérülést ezek az eszközök okozzák, ezért kerültek tiltólistára, petárdát legálisan nem lehet beszerezni.

Hírdetés

A térfigyelő kamerák felvételei alapján próbálták azonosítani, ki, hol, hogyan árul feketén rakétát, petárdát. A fiatal férfi módszeresen leszólította a járókelőket, petárdát és rakétát árult. Mindig csak néhány darab volt nála, illetve egy közeli, „véletlenül” otthagyott kartondoboz, szemeteszsák alatt. Ha kifogyott a készlet, vagy nagyobb rendelést kért a vevő, a parkolóba ment, és egy autó csomagtartójából vette ki a portékáit.

A rendőrök igazoltatták a 23 éves budapesti férfit, akinél akkor éppen 1700 darab petárda volt, a kocsi csomagtartója is tele volt rakétákkal. A tiltott pirotechnikai eszközöket lefoglalták, a férfit előállították, ellene szabálysértési eljárást kezdeményeztek, szabadlábon védekezhet.

A rendőrök gyanút fogtak, ezért továbbra is figyelték a környéket. Két óra múlva megjelent egy 31 éves budapesti nő, de ő egy másik, közvetlenül a férfi autója mellett parkoló járműbe ült be, majd elhajtott. Az ő kocsiját is átvizsgálták és kiderült, hogy a nő a korábban elfogott férfi „rokona”, együtt mentek ki két autóval a piac közelébe árulni, azt is látta, hogy a férfit elfogták. Ezután meglapult, és azt hitte, már nincs rendőr a piacnál. Tévedett, őt is előállították, ellene is szabálysértési eljárás indult. A két járműből összesen 16 200 petárdát foglaltak le 3500 rakéta, rakétatelep mellett, a szakértők szerint 2 millió forintot értek. A lefoglalt pirotechnikai eszközök a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálatának szakértői szerint több mint száz kilo­grammnyi lőportöltetet tartalmaztak, ezért a petárdákat és a rakétákat biztonságos körülmények között elszállították, majd megsemmisítették. A rendőrök egész decemberben folytatják a felderítést Józsefváros petárdamentesítése érdekében – írja a police.hu.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »