Mikor a herceg fiatalon elhunyt bátyja, a trónörökös halálát követően hatalomra került, Egyiptom már világhatalom volt: Palesztina és Szíria az uralkodó lábai előtt hevert, a föníciai kikötővárosokat helyőrség irányította, s egészen az Eufráteszig előrenyomultak. A birodalom intenzív kereskedelmi kapcsolatban állt Mezopotámiával, Kis-Ázsiával és az Égei-tenger térségével, míg délen a Nílus negyedik vízeséséig terjeszkedett, az ott bányászott hatalmas mennyiségű aranyból pedig templomokat, palotákat építettek, és abból fizették a hadsereget és a hivatalnokréteget. A külföldi országok által irigyelt és csodált Egyiptom szerencséje és jóléte az istenek királyának, a Napistennek, Ámonnak volt köszönhető – ahogy azt a főpap, Maja újra és újra elmondta. Csakhogy az új uralkodó ezt egészen máshogyan gondolta.
Az ókori egyiptomi XVIII. dinasztia tízedik fáraójának, IV. Amenhotepnek, a későbbi Ehnatonnak (Kr. e. 1353–1336) az egyiptomi hitvilágra és a társadalmi szokásokra gyakorolt hatása még évszázadokkal a halálát követően is élénkén élt az emberek emlékezetében.
Az eretnekként megbélyegzett, a világ legkorábbi monoteista vallásának bevezetésén fáradozó fáraóval nem bántak kesztyűs kézzel kortársai: nevét – családtagjaiéval egyetemben – eltüntették, kivakarták a falfeliratokból, szobrainak arcát összetörték.
A rebellisnek és zsarnoknak kikiáltott, egyszerre őrültnek és zseninek tartott Ehnaton emiatt is válhatott Egyiptom történetének egyik legérdekesebb, ugyanakkor legvitatottabb szereplőjévé.
IV. Amenhotepet – aki a legújabb kutatások szerint legalább nyolc éven át osztozkodott hatalmán apjával, III. Amenhoteppel – hivatalosan az egyik legrégebbi isten, Ámon koronázta meg Thébában, azonban már uralkodásának legelején megjelent Aton, akinek tiszteletére a karnaki templom (ez volt Ámon központja) tőszomszédságában – nem kevés bosszúságot okozva a „régi” hit követőinek – megépítette Gempaatent.
Ehnaton megfogalmazta felismerését: szerinte az élet forrása nem Ámon, hanem a Nap és annak fénye, sugarai teremtik meg a valóságot és osztják fel szakaszokra a napokat és az évet. Aton a mindenség teremtője, ő ad életet mindennek.
Bár Aton nem volt teljesen ismeretlen az egyiptomiak számára, kultuszának kizárólagossá tétele annál nagyobb megütközést keltett a hívők körében. A fáraó már uralkodása első éveiben kezdte háttérbe szorítani a többi istent, a királyi palotába pedig hamarosan már nem tértek vissza Ámon papjai, helyüket héliopoliszi Aton-papok vették át.
Nofertiti királyné gipszből és mészkőből készült mellszobra (Kr. e. 1340 k.)
Az egyiptomiaknak nehéz volt követniük királyuk gondolatmenetét, mivel az ő istenfogalmuk egy mindenki számára elérhető, közeli isten köré szerveződött, Amenhotepé azonban merev és elvont volt, és figyelmen kívül hagyta az évezredes hagyományokat.
Szokatlan volt felesége, Nofertiti szerepe is. Nofertiti volt az egyistenhit kialakítását célzó vallási-kulturális reform ideológusa, akinek a nevét megváltoztatta Neferneferuatonra („Aton legszebbje”) és már-már társuralkodóként tekintettek rá – erre utal, hogy nevét két kartusba írták, holott addig ez csak a fáraók kiváltsága volt. A templomi szolgák szerint Nofertiti olyan kultikus aktust is végezhetett, amely hagyományosan csak a fáraóknak volt megengedett.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
