Hat tipp, hogy ne felejtsük el bevenni a gyógyszert

Hat tipp, hogy ne felejtsük el bevenni a gyógyszert Mészáros Richárd2026. 08. 30., v – 19:20

A gyógyszeres kezelésnél rendkívül fontos a rendszeresség. Sokan azonban elfelejtik, majd kihagyják, vagy más időpontban szedik be a gyógyszert, aminek súlyos következményei lehetnek.

„A tanulmányok azt mutatják, hogy este magasabb a koleszterintermelés, ezért a sztatinok (koleszterinszint csökkentésére használt gyógyszerek) hatékonyságának növelése érdekében este kell bevenni őket. A helyi érzéstelenítők csoportjában a fájdalomcsillapítók erősebb hatását délután 4 óra körül figyelték meg. Ez arra utal, hogy kisebb adag is elegendő lehet a kívánt hatás eléréséhez” 

– mondja dr. Kristína Malíková gyógyszerész. 

Mely preparátumok vezetnek?

A statisztikák szerint leggyakrabban a cukorbetegség elleni gyógyszereket felejtjük el bevenni. A második, leggyakrabban elfelejtett gyógyszercsoport az antibiotikumok csoportja. 

„Tapasztalataim alapján a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek, a vérhígítók és a fogamzásgátlók azok, amelyeket az emberek gyakran elfelejtenek bevenni”

– teszi hozzá a gyógyszerész. 

Hírdetés

A néhány órás időköz csökkenti a kölcsönös mellékhatások kialakulásának kockázatát és növeli a teljes hatékonyságuk lehetőségét. Azt is szem előtt kell tartani, hogy a súlyos következményekkel járó kölcsönhatások kockázata a tabletták számával arányosan növekszik. 

A leggyakoribb hibák 

Ha az orvos vagy gyógyszerész azt mondja, hogy reggel éhgyomorra kell bevenni a gyógyszert, és utána egy óráig nem szabad lefeküdni, biztosan jó oka van rá. Még akkor is, ha talán azt nem magyarázta el önnek. Ez vonatkozik például a csontritkulás elleni gyógyszerekre, amelyek bevétele után vagy ülni, vagy egy órát sétálni kell. A fekvés nem ajánlott. 

Ezzel ellentétben a gyulladás kezelésére szolgáló gyógyszerek szedése pihenőidőt igényel, és étkezés után kell bevenni őket, mert éhgyomorra irritálhatják a gyomornyálkahártyát, és hozzájárulhatnak a fekély kialakulásához. 

Gyakori hiba, hogy a gyógyszert nem megfelelő folyadékkal veszik be. A tej, a citruslé, a kávé, de még a tea sem jelent jó megoldást. 

„A kávé és a tea xantinokat tartalmaz, amelyek elősegítik bizonyos anyagok képződését a szervezetben, ami viszont befolyásolja a gyógyszer hatóanyagának hatását. Növelhetik egyes antipszichotikumok toxicitását, vagy csökkenthetik az altatók és más, a központi idegrendszerre ható gyógyszerek hatását” 

– magyarázza a gyógyszerész. 

Ha grépfrútlével vesszük be bizonyos gyógyszert, mellékhatások jelentkezhetnek. Tej és tejtermékek fogyasztása nem javasolt a tetraciklin csoportba tartozó antibiotikumok szedése alatt, mivel komplex vegyületeket, úgynevezett kelátokat képeznek, és a gyógyszer nem szívódik fel teljesen. Az antibiotikum és a probiotikum bevétele között legalább 3 óra teljen el. 

Alakítson ki rutint a gyógyszerszedésben.Használja telefonja emlékeztető funkcióját, hogy emlékeztesse a gyógyszerbevételére.Írja le az összes gyógyszert és azt, hogy mikor kell bevennie őket.Győződjön meg arról, hogy elegendő gyógyszere van a szedési időszakra, s időben töltse fel a készletet.Gyógyszereit jól látható helyen tartsa, ahol minden nap látja őket.Ha kérdése van a gyógyszer bevételével, kérjen segítséget családjától, barátaitól vagy orvosától.

(zdr.-ki)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »