„Hát te vagy az a lány Betlérből?” – Sunyovszky Sylvia Kossuth-díjára

„Hát te vagy az a lány Betlérből?” – Sunyovszky Sylvia Kossuth-díjára

Rozsnyón lépett a világot jelentő deszkákra, játszott a szlovák és a magyar színjátszás legnagyobbjaival, Evilaként ismerte meg egy ország a Fekete gyémántokban, s nagyon sok jeles költő írt hozzá udvarló verset. Egy súlyos betegség után szakmát váltott, s kultúrdiplomataként alkotott jelentőset, a kilencvenes évek elején nem kis szerepe volt a magyar–szlovák kulturális kapcsolatok kiépítésében. Sunyovszky Sylvia egy kivételes életmű megkoronázásaként Szombathy Gyulával együtt 2020. március 15-én Kossuth-díjat kapott.

„Magának Lady Annát kellene játszania” – mondta neki Az alvilág professzora 1969-es forgatásán Latinovits Zoltán, s tényleg jó szeme volt, pár év múlva Sunyovszky Sylvia el is játszotta a Shakespeare-szerepet a Madách Színházban.

De akkorra már nem akármilyen évek voltak mögötte. Alap- és középiskolásként is állandóan szerepelt, játszott színjátszó körben, nem hiányozhatott a Jókai Napokról (akkoriban még annak része volt az országos szavalóverseny), de a rozsnyói kulturális rendezvényekről sem. Nyaranként Betlérben idegenvezetősködött, itt találkozott először Pécsi Sándorral, akivel később együtt játszhatott a Madách színpadán Schiller Ármány és szerelem című klasszikusában, de A hattyúban is.

A Falstaff egyik próbájáról ő vitte haza kocsijával, s aznap éjszaka váratlanul halt meg a szövegkönyvvel a kezében. De nem is volt olyan egyszerű és kikövezett az út a Madáchig. A hatvanas években járunk, s bár már érződik a Prágai tavasz előszele, a magyarországi továbbtanulás elérhetetlennek tűnik Sylvia számára is.

Pozsonyba viszont felveszik, s egészen különleges társaságba keveredik. Osztálytársa például Dušan Jamrich, Jozef Bednárik vagy Zuzana Cigánová, s  Ivan Bukovčan Struccest című darabjában Július Pántik rendezésében olyan nagyságokkal játszhat együtt, mint Ladislav Chudík, František Dibarbora, Mária Prechovská, Elo Romančík, Vladimír Durdík, Gustáv Valach vagy Mikuláš Huba.

Kovács Magda Tavaszi szél című novellájával győzi meg legendás osztályfőnökét, s ahogy Pozsonyban, itt is remek társaságba kerül. Verebes István, Kern András, Papp János (aki később Ferdinándként szerelme lehetett a már említett Schiller-darabban, amelyet a televízió is felvett, mégpedig az első színes televíziós színházi felvételként), Blaskó Péter, Piros Ildikó vagy Bodnár Erika.

Több színház is versenyez érte, de ugye tudjuk, csehszlovák állampolgár. Ekkor már túl van a Ráktérítő című tévéjáték főszerepén, s itt ismerkedik meg a filmet rendező Szőnyi G. Sándorral, akivel később hosszú évekig alkotnak majd egy párt. De a politikai helyzet visszakényszeríti Kassára, s a nemrég Beke Sándor által alapított kassai társulat vezető színésznője lesz. Altona foglyai, Én szegény Maratom, Mirandolina – s olyan partnerek, mint Galán Géza, Varga Zsuzsa és Csendes László.

De 1971-ben sikerül visszatérnie Budapestre, s a Madách Színház vezető színésznője lesz egy legendás prózai társulatban. Szerepeit nem lenne hely felsorolni, de emeljük ki Szomory II. Lajos király, Bródy Sándor Királyidillek, Gyárfás Miklós Beatrix, Illés Endre Spanyol Izabella, Móricz Zsigmond A murányi kaland (ebben Széchy Máriát játszhatta el), Shakespeare Lóvátett lovagok, Molière Tartuffe, Držić Dundo Maroje, Sütő András Csillag a máglyán című legendás előadásait, vagy Szabó Magda Béla király trilógiáját, s lehetetlen lenne felsorolni a halhatatlan partnereket, Márkus Lászlót, Huszti Pétert, Juhász Jácintot, Lázár Máriát, Tolnay Klárit, Mensáros Lászlót, Koncz Gábort, Sztankay Istvánt és folytathatnánk még nagyon sokáig.

Az a Várkonyi, aki a főiskolai búcsúztatón még ezzel köszön el tőle: „Maga az a nő, akivel ha ketten lennénk egy szigeten, akkor sem kívánnám meg.” Pár évvel később már Salgótarján mellett az egyik elhagyatott bányában forgatják együtt Jókai romantikus remekét, s ahogy jó tíz évvel ezelőtt Venczel Verába, most Sunyovszky Sylviába lesz egy ország szerelmes.

Hírdetés

S 1983-ban készül két jelentős tévéfilm, mindkettő a férje rendezésében. A néma leventében Zilia Szélyes Imre partnereként, míg Móricz Zsigmond életrajzi jellegű Míg új a szerelem című művében Kállai Ferenc partnere.

De már közeleg a rendszerváltás időszaka, a Madáchból annak új igazgatója, Kerényi Imre musicalszínházat csinál, s a remek prózai társulat szétesik. „Mit akarsz még, öreg vagy már” – vágja a mindössze 42 éves színésznő fejéhez a világ egyik legaljasabb mondatát, s Sylvia ért a szóból.

Habár a magyar–szlovák kapcsolatok a mélypont felé közelednek a mečiari-slotai gyászos időszakban, a pozsonyi intézet az egyik menedékhelye lesz nemcsak a magyar kultúrának, hanem a két ország kulturális kapcsolatainak is.

– írja ezeket az éveket összegezve Tőzsér Árpád. S egy személyes emlék.

Az intézet adott otthont egy nagyon fiatalon elhunyt pozsonyi költő, Stelczer Endre karcsú kötete bemutatójának is, amelyet Juhász Lászlóval és Molnár Lászlóval, valamint a kötetet kiadás alá rendező Mayer Judittal és Selmeczi Erikkel követtünk el. S ha már a költőknél járunk, elkészül a művésznő önálló estje is, hiszen az évek során nem egy kortárs költővel kerül meghitt kapcsolatba.

Udvaros Béla meghívására szerepet vállal a Bölcs Náthán és az István király című előadásokban, de egy súlyos betegség végleg leparancsolja a színpadról. Filmen is csak A föld szeretője című játékfilmben láthatjuk egy kisebb szerepben. A színpad helyett maradnak az alapítványok, a jótékonysági feladatok, de Sunyovszky Sylvia ezen a téren is megállja a helyét.

„Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész részére Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során nyújtott feledhetetlen színházi, televíziós és filmes alakításai, valamint a magyar irodalom klasszikusait magas színvonalon tolmácsoló kultúraközvetítő tevékenysége elismeréseként” – áll a Kossuth-díj hivatalos állásfoglalásban.

S mivel is köszönthetnénk igazán a friss Kossuth-díjas Sunyovszky Sylviát, mint saját versével:

Még élni
Szeretni
Remélni

Kacagva
Meséket
Regélni

Idézni
A boldog
Gyerekkort

Uram, adj
Szépséges
Jelenkort.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »