Hát persze hogy nincs etnikai jellege, ha magyar beszéd miatt támadnak a románok egy kislányra, sőt még ő a hibás

Hát persze hogy nincs etnikai jellege, ha magyar beszéd miatt támadnak a románok egy kislányra, sőt még ő a hibás

A besztercei Andrei Muresanu Főgimnázium vezetősége szerint nem volt etnikai jellege az iskolában múlt csütörtökön történt bántalmazásnak. A főgimnázium belső kivizsgálásának az eredményeit az Agerpres hírügynökség ismertette hétfőn.

A besztercei iskolai incidensről a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) számolt be szombaton. A szövetség a román politikusok és média által gerjesztett magyarellenes megnyilvánulásnak tekintette, hogy egy, az iskola magyar tagozatán tanuló ötödik osztályos kislányt azért bántalmazott a szünetben két hatodikos fiú, mert a lány magyarul beszélt. Az RMDSZ szerint egy későbbi szembesítés alkalmával a fiúk bevallották: zavarta őket a magyar beszéd.

Hírdetés

Az Agerpres hírügynökség szerint az iskolán belül bizottság alakult az ügy kivizsgálására. A testület az érintett diákok, szüleik és osztályfőnökeik meghallgatása után azt a következtetést vonta le, hogy a diákok közötti konfliktusnak nem volt etnikai jellege. A tanintézet álláspontja szerint a bántalmazó gyermekek nem is tudták, hogy a bántalmazott kislány a magyar tagozat diákja. A főgimnázium vezetése sajnálatosnak tartotta az incidenst, mely – álláspontja szerint – „egy olyan tanintézetben történt, amelyben évtizedek óta harmóniában él a magyar közösség a román közösséggel”.

A főgimnázium írásos megrovásban részesítette a szóbeli és tettleges agressziót elkövető román diákokat, a magyar diáklányt pedig „személyes figyelmeztetésben részesítette amiatt, hogy nem megfelelően reagált az események során”. Az iskola ugyanakkor mind az érintett gyermekeknek, mind pedig szüleiknek pszichológiai tanácsadást javasolt.

(MTI)

Korábban írtuk: Ötödikes kislányra támadtak román iskolatársai Besztercén – zavarta őket a magyar beszéd


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »