Hát nem lett semmivel se szimpatikusabb Nagy-Bandó, életinterjúja meghallgatása után se.
Ő volt a 80-as évek első fele új humorista nemzedékének oszlopos tagja. Akkoriban én későkamasz koromban voltam, így eleve a szokásosnál is érzékenyebb voltam. De azt hiszem, nem voltam/vagyok vele szemben igazságtalan.
Alapvetően olyan Hofi-utánérzés, csak sokkal kisebb tehetséggel és hatalmas dózis demagógiával. S nem a hatalom iránti hűséget róvom fel – Hofi se volt ellenzéki -, akkor másképp nem is lehetett, azaz egy tényleg ellenzéki ember sose kapott volna lehetőséget. Csakhát Hofi nem volt gusztustalan, nem volt seggnyaló, ő egyszerűen csak hallgatott a tabutémákban.
S ami legjobban zavart: Nagy-Bandót imádta az átlagember. Ahogy Kádárt is. Az átlagember egyszerűen nem vette észre mi van az egész mögött: a buta viccek mögött a hatalom kritikátlan éljenzése rejlik.
Aztán persze Nagy-Bandó azonnal váltott, a ballib megmondóemberek megbecsült tagja lett.
Életében egyetlen alkalommal volt önálló: amikor az LMP korai időszakában LMP-s lett, ezzel szembemenve a hivatalos vonallal. Persze aztán gyorsan visszament az akolba.
Persze a fő baj vele nem gerinctelensége, hanem tehetségtelensége: szar viccek, közhelyek, seggnyalása, demagógsága, szappanoperás romantikája.
Én egy szavát se hiszem el.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
