Az élve eltemetéstől való félelem – a tafofóbia – már egészen korai időktől fogva kísérti az emberiséget. Nem is csoda, hiszen egyes kutatások szerint még a 20. század elején is heti rendszerességgel temettek el tévesen halottnak nyilvánított embereket. Eme szörnyűséges sors elkerülésére pedig a legkülönfélébb megoldások születtek a történelem folyamán.
A 18. századi Angliában élt egy bizonyos Hannah Beswick nevű asszonyság, aki elképesztően rettegett attól, hogy élve temessék el. Hogy ez még véletlenül se fordulhasson elő, egy nem mindennapi megállapodást kötött orvosával, Dr. Charles White-tal. Az asszony minden vagyonát az orvosra hagyta, de csak azzal a feltétellel, ha az vállalja, hogy a nő holttestét sosem temeti majd el és rendszeresen ellenőrzi azt, hogy valóban halott-e.
Dr. White teljesen komolyan vette a megállapodás rá eső részét és az asszony 1758-as halálát követően rendszeresen ellenőrizte a holttestet. Félve attól, hogy oszlásnak indul, bebalzsamozta a néhai Hanna Beswick testét és azt hosszú éveken keresztül, minden egyes nap, két tanú jelenlétében megvizsgálta. Később egy ládába helyezte a testet és évente egy alkalommal ellenőrizte újra.
Az orvos halála után a múmia Manchester városába került, ahol előbb egy helyi múzeumban, majd az egyetemen állították közszemlére. Végül Beswick halála után mintegy 110 évvel, 1867-ben nyilvánították az asszonyt immár bizonyosan halottnak és temették el őt egy jelöletlen sírban a város temetőjében.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
