Hat másodperc alatt végzett a néger Bagdy Emőke fiával

Hat másodperc alatt végzett a néger Bagdy Emőke fiával

Bagdy Emőke teológus fiát az Egyesült Államokban gyilkolták meg. Ikertestvére szerint tőrbe csalták Phoenixben. A Blikknek Császár-Nagy Noémi azt mondta, a mobiltelefonját és öreg autóját akarták megszerezni. Az autót már megtalálták és lefoglalták a hatóságok.

A testén talált sérülések alapján Császár Zsoltnak esélye sem volt védekezni, a kés pengéje a hasát és szívét érte, gyilkosa hat másodperc alatt végezhetett vele.

Bagdy Emőke lánya úgy tudja, a gyilkossággal gyanúsítot Yaalijah E. Jackson több társát is letartóztatták. Ellenük már úgynevezett elsőfokú gyilkosság miatt folyik a vizsgálat, ami a szándékos, előre megfontolt bűncselekmény megfelelője.

Hírdetés

A Maricopa megyei ügyészség a lappal annyit közölt, hogy október 25-én benyújtották a vádiratot a bírósághoz, Yaalijah Ezekiel Jackson Császár Zsolt halálát olyan körülmények között okozta, amelyek az emberi méltósággal szembeni rendkívüli közömbösséget mutatnak, a férfi rendkívül veszélyes, hiszen a bűncselekménynél szándékosan emberi élet kioltására alkalmas eszközt használt.

Császár-Nagy Noémi úgy tudja, a bírósági eljárás az amerikai jog sajátosságai miatt 3-6 évig is elhúzódhat. Arizonában gyilkosságért halálbüntetés is járhat. A család idehaza két hét múlva gyászmisén búcsúzik el az Amerikában meggyilkolt Császár Zsolttól.

(24)

Korábban írtuk: Néger bűnöző ölte meg Bagdy Emőke fiát Amerikában


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »