Az alábbi, dörgedelmesnek szánt „antikommunizmust” Sümeghi Lóránt kolléga hozta össze a 888-on:
„Gyomorforgató Gulag pizzákat kínál egy budapesti étterem
Tiltott önkényuralmi jelképekkel és kommunista plakátokkal kidíszített budapesti étteremre bukkantunk, amely gyomorforgató ételekkel gyalázza meg a magyar antikommunisták hősiességét és mindazok emlékét, akik életüket vesztették a vörösterror miatt.
A Marxim Pub nevezetű förmedvény még a név- és logóválasztás kapcsán sem igyekezett leplezni tapintatlanságát, ízléstelenségét. A tiltott önkényuralmi jelképként számon tartott vörös csillag kitűnően tükrözi az étterem tulajdonosának ízlésvilágát. Mi több, a vendéglátóhely közösségi oldalán még botrányosabb kommunista propagandát látni, olyan tömeggyilkosok arcképével, mint Sztálin és Mao Ce-tung.
Ha eljutsz az étlapig, az étvágyad biztosan elveszted.
Ugyanis valamilyen oknál fogva ennek az étteremnek a vezetősége viccesnek találta a pizzáikat olyan nevekre keresztelni, amelyek konkrétan kimerítik a nagy nyilvánosság előtt, jelentéktelen színben feltüntetett kommunista bűnöket:
Gulag pizza – máshol Hawaii,
CCCP IZZA,
Pizza á la brrr…ÁVÓ,
Malenykij robot,
Szibériai álom.
Tekintettel arra, hogy nem egy magyar család hozzátartozóit hurcolták el Szibériába vagy a Gulágra – akik onnan soha sem tértek vissza – különösen gyomorforgató, hogy pont egy a kikapcsolódással azonosított helyszín nevét (Hawaii) viselő pizzának adják a „Gulag” nevet.
Képzeljük csak el, ha ugyanezen étterem hitleres plakátokkal fogadná a vendégeket és egy holokauszt nevű pizzával?”
Tudom én, hogy egy újszülöttnek minden vicc új, de azért érdekes olvasni 2017-ben, hogy valaki „rábukkan” a Marximra, arra a Marximra, ahová a magamfajta öregember a kilencvenes évek eleje óta jár(t). De végül is tényleg nem ez a lényeg, Sümeghi kolléga talán éppen elmúlt húsz éves, és eddigi életét Csepelen, Soroksáron vagy Kiscséripusztán töltötte, úgyhogy egyáltalán nem szükségszerű számára a Marxim ismerete.
Az már nagyobb baj, hogy Sümeghi kolléga híján van mindenféle humorérzéknek. Ebből kifolyólag, és a fennebb stíl kedvéért suttogjuk el a varázsigét, miszerint a Sümeghi ököl pöcsököl, nem oda sújt, ahova köll. Mondhatnánk, Sümeghi kollégának „abszolúte semmi érzéke a szimbolizmushoz”, így erősnek szánt műve nem egyéb, mint egy különösen rosszul sikerült darab a „szegény kis trombitás szimbolista klapec nyöszörgései” ciklusból. Vagy egészen egyszerűen: Sümeghi kolléga nem ért semmit sem.
Ugyanis a Marxim nem egyéb, mint a kommunizmus kiröhögése, önfeledt lehugyozása, szinte érthetetlen, miképpen lehet ezt félreérteni, pengeszájjal komolykodni, amikor mi akkor, már az első pillanatban pontosan értettük.
Nagyon rendben van a Marxim. S például a Horn-koronás Lenin fej is elég egyértelmű politikai üzenet, már elég régóta. És felettébb jó lenne, ha ugyanígy ki lehetne röhögni és le lehetne hugyozni a nácizmust is végre, ugyanis –mondom ezredszer- e két szörnyideológia között nincsen semmi különbség, különös tekintettel a végeredményre, a hullahegyekre, és –mondom ezredszer-, különösképpen az áldozat szempontjából teljesen mindegy, hogy éppen faji alapon vagy osztályalapon méltóztatnak őt elpusztítani.
Tanulni, tanulni, tanulni Sümeghi kolléga, képezni magunkat, különösképp, ha írásra adjuk a fejünket! Megfogadni Babits örökségét, akinek, mint a Baumgarten-díj kurátorának, egy ifjú titán egyszer elküldte friss művét, amely valahogy így kezdődött:
„A lenyugvó nap aranyos, bágyadt sugarai lágyan karolták át a nyugodni készülő természetet.”
Babits pedig megnyálazta tintaceruzáját, kihúzta az egész kezdőmondatot és odakanyarította:
„Alkonyodott.”
Valahogy így, Sümeghi kolléga. Ne vegye magát annyira komolyan. És jegyezze meg egy életre, aki nem érti a Marximot, az éljen száz évig és sokasodjon meg az ő utódaiban. (Ez is egy irodalmi utalás volt ám, tessék utána keresni!) Csak arra vigyázzon Sümeghi kolléga, hogy ha minden így marad magával, akkor a végén nem marad majd semmi, csak ez:
„Én nyafogok
Az életben, mint kevesek
Én nyifegek
Távol mezőkön bőrző levesek
Én nyühögök
Valami van, valami nincs
Én szepegek
Valami kósza, kótya kincs
Én szüpögök
Az éjbe, későn és korán
Én szipogok
Az orromon, e roppant trombitán.”
(p.s.: Én meg beugrom a Marximba egy sörre. Úgyis régen jártam arrafelé…)
Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »
