Hát ez az ember a nevében Magyar Tudományos Akadémia elnöke…

Lovász László, az MTA elnöke interjút adott a Heti Válasznak, miután nemrég azzal vádolták meg, hogy az amerikai állampolgársága miatt nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Lovász a lapnak azt mondta, a gender studies, a társadalmi nemek tanulmányozása teljes létjogosultsággal bíró tudományterület.

Hogy milyen különbségek vannak a nemek között, azok mire vezethetőek vissza, és hogyan lehet elősegíteni a nők érvényesülését, érdemes a vizsgálódásra, és félrevezető egyes művelőinek vadhajtásai alapján megítélni egy tudományterületet.

Hírdetés

Lovász szerint a CEU-n kifejezetten sikeres szaknak számít még a kongitív pszichológia, a közgazdaságtan (főleg a matematikai közgazdaságtan) és a hálózatelmélet is, mert ezeken a területeken világviszonylatban is kiemelkedő tudósok dolgoznak. Ezért is veszítenének sokat, ha az egyetem elmenne Budapestről.

Az elnök azt mondta, ő olyan akadémikussal nem találkozott, aki megkérdőjelezte volna a CEU budapesti hasznát, vagy az ottani tudományos munka értékét-


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »