„Hasznosnak” bizonyult lehallgatni a L'Oréal örökösét

Felmentette a dél-franciaországi Bordeaux büntetőbírósága a magánélet megsértésének vádja alól kedden azt az öt újságírót, akik illegálisan készült hangfelvételek alapján először írtak az adócsalási és törvénytelen pártfinanszírozási botrányról, a Bettencourt-ügyről.

A bíróság a hangfelvételeket készítő Pascal Bonnefoy-t, a L’Oréal kozmetikai birodalom 93 éves örököse, Liliane Bettencourt egykori házvezetőjét is felmentette, miután úgy ítélte meg, hogy a titkokban rögzített felvételek „társadalmilag hasznosnak” minősíthetők. A férfi ugyanis ezekkel tudta bizonyítani, hogy többen visszaéltek Franciaország leggazdagabb asszonyának megrendült egészségi állapotával, s nagyobb összegeket csaltak ki tőle.

Nem volt bizonyított a magánélet megsértésének vádja

A sajtó által 2010-ben kirobbantott ügyben tavaly májusban nyolc embert bizalommal való visszaélés, pénzmosás és csalás vádjával elítéltek, közülük heten fellebbeztek a döntés ellen. A házvezető húsz órányi hangfelvételt készített 2009–2010-ben Liliane Bettencourt otthonában egy elrejtett diktafonnal. A felvételeket a milliárdosnő lánya, Francoise Bettencourt-Meyers adta át a pénzügyi hatóságoknak 2010. június 10-án, s azok döntő bizonyítékként szolgáltak a későbbi eljárásban. A felvételek tartalmát – amelyek a milliárdosnő szenilitására, valamint adócsalási ügyekre utaltak – először a Mediapart tényfeltáró portál és a Le Point című jobboldali hetilap, majd a teljes francia sajtó közölte.

Hírdetés

A házvezetőt és az öt újságírót, Fabrice Lhomme-t és Fabrice Arfiát, a Mediapart munkatársait, Hervé Gattegnót, a Le Point újságíróját, valamint a két lap főszerkesztőjét, Edwy Plenelt és Franz-Olivier Giesbert-t a magánélet megsértésével vádolta az ügyészség, a bíróság azonban ennek szándékosságát nem látta bizonyítottnak.

A sajtó komoly nyomozást végzett

A bíróság azt is hangsúlyozta, hogy a sajtó „nagyon komoly nyomozást” végzett az ügyben, és emlékeztetett arra, hogy „a sajtószabadság a demokrácia alapja”. Elismerte, hogy az illegálisan készült hangfelvételek részleteinek közzétételével vált egyértelművé, hogy milyen helyzetbe került Liliane Bettencourt. Edwy Plenel, a Mediapart főszerkesztője szerint a bíróság döntésével kimondta, hogy „létezik egy felsőbb jog, amely a közönség tájékoztatásának joga”. „Ez a döntés a demokráciánk javára válik. Ma büszkék vagyunk az igazságszolgáltatásunkra” – tette hozzá a főszerkesztő.

A politikai és adócsaládi botrányokkal teli Bettencourt-ügy kilenc évvel ezelőtt egy családi viszállyal kezdődött. A 17 milliárd euró értékűre becsült vagyon miatt Liliane Bettencourt és egyetlen lánya, Francoise között 2007 óta zajló és egyre elmérgesedő jogi csatározás a hangfelvételek nyilvánosságra kerülésével 2010 júniusában fordult politikai botrányba. Korábban Francoise többször is kérte anyja gyámság alá helyezését, 2010-ben azonban anya és lánya látványosan kibékült, és mindketten elálltak a pereskedéstől. A 93 éves, Alzheimer-kórban szenvedő milliárdosnő azóta teljesen visszavonult, és az ügyben indult négy per közül egyikben sem vett részt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »