„Háromszoros szabotázs” áldozata lett Trump az ENSZ-ben, vizsgálatot követel

„Háromszoros szabotázs” áldozata lett Trump az ENSZ-ben, vizsgálatot követel

Donald Trump amerikai elnök szerdán felszólította az ENSZ-t, hogy vizsgálja ki azt a „háromszoros szabotázst”, amelynek állítólagosan áldozata lett a keddi new yorki ENSZ-központi látogatása során. Először megállt a mozgólépcső, majd a súgógépe (teleprompter) sem működött, és elégedetlen volt a beszéde alatt a terem hangosításával is – tájékoztatott csütörtök hajnalban az AFP hírügynökség.

Az ENSZ közölte, hogy az incidensek véletlenek voltak, és két esetben vélhetően a Fehér Ház alkalmazottai okozták őket.

A közösségi médiában felvételek keringenek arról, amint Trump feleségével, Melaniával együtt megérkezik az ENSZ-székházba, és felszáll a mozgólépcsőre, amely abban a pillanatban rángatva leáll. A meglepett elnöki pár néhány másodperc után gyalogolt fel a működésképtelen lépcsőn, noha a közelben volt hagyományos lépcső is.

Trump a közösségi médiában drámaian írta le az esetet, mondván, hogy feleségével csak „csodával határos módon” nem estek le fejükkel a lépcsők éles élére. Szerdán már szabotázsnak minősítette az eseményt, hivatkozva a brit The Times cikkére, amely szerint az ENSZ alkalmazottai viccelődtek a mozgólépcső meghibásodása miatt. Trump azonban azt írta, hogy a „felelősöket le kell tartóztatni”. Azt követeli az ENSZ-től, hogy az amerikai titkosszolgálat (Secret Service) bevonásával vizsgálja ki az incidenst.

Hírdetés

Stéphane Dujarric, az ENSZ főtitkárának szóvivője később elmagyarázta, hogy a mozgólépcső biztonsági mechanizmusát véletlenül egy Fehér Ház-i operatőr aktiválta. A súgógép működésképtelensége is – az ENSZ szerint – a Fehér Ház illetékes alkalmazottai hibájából adódott.

A protokollhibákra való érzékenységéről ismert Trump a beszéde közbeni teremhangosítást is kritizálta. Egy ENSZ-forrás azonban tisztázta az AFP-nek, hogy a hangrendszer úgy van beállítva, hogy a résztvevők fülhallgatón keresztül, hat nyelvre történő szinkrontolmácsolással hallgathatják a beszédeket.

teraz.sk

Nyitókép forrása: sita/ap


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »