Március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke által adományozott magyar állami kitüntetéseket adtak át. Hétfői lapszámunkban beszámoltunk Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsa elnökének a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével való kitüntetéséről. Ezúttal további négy háromszéki kitüntetett személyiséget mutatunk be.
Vasárnap Csíkszeredában a házigazda Dolhai István főkonzul köszöntője után Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár adta át az elismeréseket. Háromszékről Fekete Levente, a Nagyajtai Unitárius Egyházközség lelkésze és Hegyeli Attila Károly, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének oktatásiprogram-vezetője Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült, Préda Barna néprajzkutató, helytörténész, író, a Zalánpataki Falumúzeum alapítója Magyar Ezüst Érdemkeresztet vett át. Őket Demeter László történész, Erdővidék Múzeumának vezetője, Vajda Éva, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének volt munkatársa, illetve Péter Sándor nyugalmazott magyar szakos tanár, a Magyar Arany Érdemkereszt korábbi kitüntetettje méltatta.
Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült Kinda István Csaba néprajzkutató, főmuzeológus, aki a Pesti Vigadóban már pénteken átvette az elismerést Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért felelős és Kiss-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkártól. Erdéllyel ellentétben a magyarországi átadásokon nem mondanak laudációt, így Kinda István esetében Kemecsi Lajos, a budapesti Néprajzi Múzeum főigazgatójának ajánlását közöljük.
Fekete Levente
Nagy öröm számomra, hogy földimet, Fekete Levente nagyajtai unitárius lelkészt laudálhatom jeles kitüntetése alkalmából. Olyan ember ő, aki születésétől mostanáig csekély megszakításokkal Erdővidéken élt, alkotott, lámpásemberként közösségépítő munkát végzett, és végez napjainkig. Öröm számomra az, hogy mindezt nemcsak mi, erdővidékiek látjuk, hanem e munka látszik már Budapesten, Budapestről is.
Fekete Levente 1963. június 4-én született Oklándon, de valódi szülőfaluja Felsőrákos, ahol édesapja, Fekete Dezső unitárius lelkészként szolgált. Családja kebelében igényes kulturális miliőben nevelkedett. Felmenői a nagyfalusi-gálfalvi Feketék és a szentábrahámi Lőrincziek.
Teológiai tanulmányait a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben végezte 1983–1988 között. 1988 novemberében kihelyezték Sepsikőröspatakra lelkésznek, majd hét év után, 1995 májusától a nagyajtai unitárius eklézsia megválasztotta lelkipásztorának, azóta is ott szolgál.
1994-től két évtizeden keresztül szervezte a Jurta Expedíció nevű honismereti kerékpártúrát. Fontosnak tartotta, hogy a diákok, fiatalok először szűkebb hazánkat, Erdélyt ismerjék meg, mielőtt a nagyvilággal ismerkednének, ezáltal is erősítve szülőföldhöz való ragaszkodásukat.
2000–2010 között felépíttette a gyülekezet modern, meleg, befogadó otthonát, multifunkcionális közösségi terét, az Áldás Házát. Az otthon elnevezése sugallja, hogy az épület megvalósulása nem végcél volt, hanem eszköz arra, hogy az isteni áldás fénye és ereje legyen, ahol kiterjedjen azokra, akik éheznek és szomjaznak erre az áldásra.
Közben nagyajtai lelkészi pályafutása kezdetétől aggódva figyelte, hogy a vártemplom állaga egyre csak romlik. Kitartó munkával, pályázással, többrendbeli kudarcot követően, 2019-ben megnyílt a lehetőség, hogy az Európai Unió és a magyar kormány jelentős anyagi támogatásával a templom és a romos várfal teljesen megújulhatott. A három évig tartó munkálat egyik fő eredménye, hogy az évszázadokig vakolat alatt rejtőző középkori Szent László-freskó is napvilágra került. A várban falutörténeti múzeumot és Kriza János-emlékkiállítást hoztak létre. A vár udvarán olyan közösségi teret alakítottak ki, hogy a Fekete Levente által korábban évekig gondolatban dédelgetett Várfesztivál is megszervezésre kerülhetett most már három egymás után következő esztendőben.
A Jurta Egyesület elnökeként számos közösségi program szervezője, melyek sok esetben Nagyajta határain túl mutató hatásúak. Kriza János hagyományának egyik fő ápolója, számos további civil szervezet és unitárius egyházi főhatóság vezetőségi tagja volt, és az a jelenben is. Fontos szerepe van az évente sorra kerülő Péterffy-családtalálkozó megszervezésében, valamint a hosszú időre visszatekintő Áfonya Citeraegyüttes működtetésében, a fiatalok zenei nevelésében.
Mindebben felesége, Durugy Judit mindvégig hű társa, erősítője, nehéz helyzetekben vigasztalója is. Három gyermekük, Ágnes, Hunor és Kincső kirepült a családi fészekből, de szüleik örömére a szülőktől tanult, látott szellemben folytatják munkájukat, közülük Hunor Nagyajtán.
Fekete Levente munkásságát az unitárius egyház Díszoklevéllel, a baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület Erdővidék Kultúrájáért Díjjal ismerte el. A most átadásra kerülő Magyar Arany Érdemkereszt méltán koronázza az elismerések sorát. (Demeter László)
Semjén Zsolt, Hegyeli Attila és Nacsa Lőrinc. Fotó: Veres Nándor
Hegyeli Attila
1977. június 8-án született Sepsiszentgyörgyön. Gyermekkorát Kovásznán töltötte, középiskolába a sepsiszentgyörgyi híres-neves Székely Mikó Kollégiumba járt.
A 90-es évek elején a bentlakásban együtt lakott három moldvai magyar diákkal, akiknek egy éjszaka nyomuk veszett, megszöktek a bentlakásból és hazamentek Moldvába. Attilát nem hagyta nyugodni a történet, elutazott Moldvába, hogy megtudja, mi történt a fiatalokkal. Akkor még nem tudhatta, hogy ez a moldvai utazás meghatározza majd az egész életét.
A kolozsvári magyar–néprajz szakon eltöltött egyetemi évei alatt gyakran megjárta Moldvát, részt vett a tanárai vezette kutatásokban, ezáltal érdeklődése tovább fokozódott, és még egyetemistaként megfogalmazódott benne, hogy a moldvai magyar közösségért szeretne tenni.
Egyszer megkérdeztem tőle, hogy miért vállalja azt a sok nehézséget, amivel ez a hivatás jár. Mit tegyek – válaszolta –, írjak egy újabb könyvet a moldvai magyarságról? Akkor megértettem, hogy Hegyeli Attila nem alkotó, hanem teremtő.
Kiköltözni Moldvába, kis szobákban, padláson tanítani gyerekeket, elvezetni őket a gyökerekhez, ellenséges környezetben nem megtorpanni, nem félni, nem hallgatni a lebeszélő hangokra, nem megfutamodni, hanem vállalva a nehézségeket cselekedni, csapatot gyűjteni, lelkesíteni, magával ragadni. Ez nem feladat – ez teremtés. Megteremteni a semmiből a lehetőséget egy évszázadokig magára hagyott közösség számára, bátorítani kicsit-nagyot, megtalálni ehhez a segítőket, folyamatosan egyeztetni, kiharcolni az anyanyelv tanulásához való jogot a román hatóságoknál, békességet keresni a falvakban szolgáló papokkal, harcolni a moldvai magyar közösség belső ellenállásával is, ami régi kezdeményezések kudarcából, megfélemlítésből fakadt.
Klézsén 2000-ben egy apró bérelt parasztházban elkezdődött a csoda. Attila és kisszámú csapata elkezdte a tanítást, elkezdődött a terjeszkedés más falvakban is, ahol már a mag el volt vetve, csak arra vártak, hogy valaki elindítsa az anyanyelv oktatását, harcolja ki a magyar mint anyanyelv bevezetését az iskolába, biztosítsa a csángószövetség működését, „keresztszülőket”, adományozókat toborozzon, átsegítse a tanártársakat a nehézségeken, tanártalálkozókat, tantárgyversenyeket, szavalóversenyeket, népdalversenyeket, táborokat szervezzen, bevonva mindebbe a moldvai magyar közösséget is. A következő évben bekapcsolódott az oktatási programba másik hat település, majd évről évre további moldvai magyar falvakban indult el a magyar anyanyelvi oktatás. Mára harmincnégy moldvai csángó magyar településen óvodától középiskoláig és Csíkszeredában gimnáziumi szinten működik, beépítve az oktatásba a hagyományőrzést, népművészetet, sportot, szociális és ösztöndíjrendszert. Mindez a csoda nem valósulhatott volna meg a magyar kormány, a magyarországi szervezetek, a témával foglalkozó jelentős személyiségek, a több száz pedagógus, irodai dolgozó, valamikori tanítványok és a moldvai magyarok hathatós odafigyelése és segítsége nélkül, akik az elmúlt évtizedekben Moldvában segítették ezt a munkát. Ám ennek a teremtésnek még nincs vége, a folytatáshoz megfontolandó egy nagyon okos politikus mondata: „mindenki hozzon magával még egy embert!” (Vajda Éva)
Semjén Zsolt, Préda Barna és Nacsa Lőrinc. Fotó: Botár Gergely
Préda Barna
Jó három évvel a rendszerváltás után, 1992-ben született Zalánpatakon földműves családban. Ez az Olt völgyéhez sorolt, de magát inkább erdővidéki településnek számító, magas hegyek között, hatalmas erdőrengetegben megbúvó, a százas létszámot alig meghaladó nagyságrendű falucska több rendben is híressé vált. Először, hogy úgy háromszáz évvel ezelőtt a tulajdonos üveghutát telepített ide. A hír akkor vette megint szárnyára az ittenieket, amikor évekkel ezelőtt erre járt a brit trónörökös, az akkori Károly herceg, a mostani brit uralkodó, és első látásra beleszeretett a vidékbe, mindjárt házakat vásárolt és újíttatott fel. Ebből a szikra iskolából és faluból számos tanult ember, sok kiváló szakmunkás került ki.
E három évszázad történéseinek, világháborús emlékeinek, rejtett kincseinek feltárása, rendbe rakása, felmutatása nemesedett életcéllá és halaszthatatlan feladattá Préda Barna számára, akit arra jelölt ki a sors, hogy ezt a történelmi időszakot a maga sokoldalúságában, gazdagságában bemutassa, úgy vallassa meg a múltat, hogy az gazdagítsa a jelent s töretlen hitet sugalljon a jövőre nézve.
Préda Barna az otthoni elemi iskola után, már ötödikesként a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceumba kerül, következett a sepsiszentgyörgyi egyetemi alapképzés, majd a kolozsvári mesterképzés, s innen már egyenes volt az út a doktori iskola felé. Mindezekkel párhuzamosan kutat, ajtókat, kapukat nyit, kerékpárral bejárja fél Európát, körülnéz múzeumokban, könyvtárakban, gyűjteményes kiállításokon. Színültig telik a hátizsák, itthon feldolgozásra vár megannyi megszerzett értékes tudnivaló. És rendre megszületnek a cikkek, tanulmányok, kiadványok, valamennyi a zalánpataki történelemről. Már a könyvcímek is árulkodóak: Az én falum, Zalánpatak (ez Károly herceg jóvoltából angolul is megjelent, innen az újabb világhír), Azok az évegcsűri legények (humoros helyi anekdoták), Harci zajban (a zalánpataki hősök albuma), Az üvegfúvók unokái (zalánpataki ősök albuma), Köpec patakától az Inn folyóig (egy erdővidéki katona verses vallomása a háborúban átélt borzalmakról).
És készülnek az újabb művek, többek között a kevésbé ismert habán kultúra erdélyi térhódításáról, s megjelenésre vár Incze Lajos üvegnegatív-fotóhagyatékának feldolgozása Üvegbe zárt idő címmel.
És sok dolga akad az ükszülei házában kialakított Falumúzeumban, amely valódi időutazásra csábítja az ide belépőket. Él és működik az általa létrehozott Zalánpataki Falumúzeumért Egyesület, amelynek kiadói jogot is szerzett. A cél világos: a helyi tárgyi és szellemi értékek felkutatása, megőrzése és bemutatása. Az írás és kutatás mellett, a Vitézi Rend tagjaként, helytörténészként, turisztikai szakemberként számos rendezvény kezdeményezője, tudományos ülések meghívott előadója, emléktáblák, hősi emlékművek állításának segítője. Szülőfalujához való ragaszkodásának meggyőző bizonyítéka, hogy közbenjárása eredményeként az egykori székely hadosztályos harcos, Kassay Lajos m. kir. őrnagy hamvait Debrecenből hazahozhatták, s végső nyughelyére, a zalánpataki sírkertben helyezték el.
Préda Barna mindegyik könyve akár élete főművének is tekinthető. S bár egyelőre az az Érdemkereszt, amelyet ma átvehet, nem aranyosan fénylik, biztatásképpen fogadja el azt a történetet, mely szerint Kányádi Sándor (ezt ő mesélte el), belépvén a nagyszalontai Arany-emlékmúzeumba, a fogasra akasztott Arany-kalapot fejére helyezte, de túl nagynak találta. Sebaj, majd belenő! – akasztotta vissza. Ezzel biztatom Préda Barnát is: a ma átvett Magyar Ezüst Érdemkereszt nemsokára aranyként fog fényleni! Ehhez kívánok neki kitartást, eredményes kutatást szülőfaluja és a magyar nemzet múltjának, jelenének megismertetéséért, jövőjére történő felkészítéséért. (Péter Sándor)
Kinda István Csaba a kitüntetésével. Fotó: Tasnádi Zsuzsanna
Kinda István Csaba
Hosszú ideje fontos és hiteles szerepet tölt be az erdélyi magyar identitás és kulturális örökség értékeinek összegyűjtése, megőrzése és közreadása területén. 2025. október 21-én Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban nyílt meg az általa főkurátorként rendezett, rendkívül látványos, Székelyek – Örökölt vonások című időszaki tárlat. A 2024-ben Budapesten Sulyok Tamás köztársasági elnök által a Néprajzi Múzeumban megnyitott tárlatot is Kinda István rendezte. Kiemelt szerepe volt abban, hogy az erdélyi magyarság rendkívül értékes identitásbázisaként működik a sepsiszentgyörgyi múzeum, ahol 2005-től dolgozik muzeológusként.
Kinda István Csaba tanulmányait 2000 és 2005 között a Babeş–Bolyai Tudományegyetem a Bölcsészkar, Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék, néprajz–magyar szakon végezte, s 2002–2004 között a szakkollégiumi specializációt a kolozsvári Sapientia Alapítvány – Kutatási Programok Intézete Történelem- és Társadalomtudományi Szakkollégium néprajz szakirányán folytatta. PhD fokozatát a Debreceni Egyetem Multidiszciplináris Bölcsészettudományok Doktori Iskolájában szerezte 2008-ban. Kinda István Csaba 2022-ben múzeumi menedzser végzettséget szerzett Szentendrén a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ Szabadtéri Néprajzi Múzeum képzésén.
Könyvvé formált kutatási eredményeit rendszeresen megjelenteti. Így máig 12 önálló kötete jelent meg. Legfontosabb – a magyar identitás őrzésében, a múlt értékeinek közvetítésében példaértékű munkái – a Hagyományos népi mesterségek Háromszéken és Erdővidéken című kötet, illetve Kontrasztok. Gazdálkodási minták két székelyföldi régióban címmel megjelent kötete, melyben az antropológia és az etnográfia módszertanára épülő kutatásainak eredményeit jelentette meg. Saját publikációin (közel 90 tanulmány és cikk, könyvfejezet, publikált konferencia-előadás) túl 28 kötet szerkesztőjeként is működött. Kiemelten fontos munkásságában a néprajzi-antropológiai dokumentumfilmek (29 db) készítése, melyekben szakértőként-rendezőként dolgozott. Muzeológusként 20 időszaki kiállítást és 10 állandó tárlatot rendezett. Neki köszönhető számos erdélyi magyar kastély (Kálnoky-kastély, Szövérdi–Bethlen-kripta, Máriaffi-kastély, Daniel-kastély, Rhédey-kastély) történetét feltáró látványos kiállítás megvalósítása.
Kinda István Csaba 2021–2023 között a budapesti Magyarságkutató Intézet, Néprajzi és Népzenei Kutatóközpont tudományos munkatársaként is végezte kutatásait az erdélyi magyarsággal kapcsolatban. 2013-tól állandó külső tudományos kutatója a Kovászna Megyei Művelődési Központnak. Fontos szerepe volt a zabolai néprajzi múzeum létrehozásában és működtetésében, ő írta A Csángó Néprajzi Múzeum és gyűjteményei című kötetet is.
Kinda István Csaba olyan, a magyarság és az erdélyi identitás szempontjából kiemelten fontos területen végzi immáron több évtizede elkötelezett munkáját, mint a hagyományos székely népi kultúra emlékanyagának összegyűjtése és megőrzése, illetve bemutatása. Közvetlen kutatásainak eredményeit magyarországi és nemzetközi konferenciákon, magyar, román, angol nyelvű publikációkban teszi közzé. Megítélésem szerint különösen fontos, hogy a magyar identitással és örökséggel foglalkozó kutatásai a romániai szaktudomány számára is megkerülhetetlenek és román nyelven is elérhetőek.
Tudományos és szakmai szervezetekben aktívan működik, így a Pro Havadtő Egyesület tiszteletbeli elnöke (2013), a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületének tagja (2010), a Székely Nemzeti Múzeum Tudományos Tanácsának elnöke (2007), a Pro Museum Egyesület (Zabola) tagja és pénztárosa (2005, a Kriza János Néprajzi Társaság (Kolozsvár) tagja (2000).
Szakmai munkássága elismeréseként tudományos díjakat nyert: az Erdélyi Múzeum-Egyesület Debütdíja – 2010, az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottsága Fiatal Kutatói Díja – 2014, az EMKE Bányai János-díja – 2017, Tegyünk Kézdiszékért Díj – 2025. (Kemecsi Lajos)
Összeállította: Szekeres Attila
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
