Háromnapos ünnep Esztergomban és Párkányban

Háromnapos ünnep Esztergomban és Párkányban

A Duna két partját összekötő 130 éves Mária Valéria híd ünnepét Esztergom és Párkány szeptember 26-án és 28-án különleges programokkal ünnepeli.

Az 1895-ben épült Mária Valéria hidat az első és a második világháborúban is felrobbantották. Először 1927-ben, majd a második felrobbantását követően több mint fél évszázad után, 2001-ben építették újjá. Azóta az esztergomiak és a párkányiak minden évben megünneplik a híd avatásának napját. A Hídünnep fontos szerepet játszik a baráti kapcsolatok erősítésében, valamint a szomszédos nemzetek közös identitástudatának ápolásában.

Az esti fényfestés a dunai hídon három napon át gyönyörködteti az átkelőket, mindkét parton sétáló embereket. A nemzeti színekbe öltözött híd is jelzi a két nép összekapcsolódását.

 Ez a különleges látvány méltó dísze lesz a jubileumi ünnepnek, amelyben együtt gyönyörködhetnek a látogatók és átutazók mindkét parton.

A közös programok egyike a Hídfutás, mely Esztergomból  indul és Párkányban ér véget.

Szeptember 27-én és 28-án különleges helytörténeti séta is várja az érdeklődőket. A Mária Valéria híd 130 éves múltját, építésének érdekességeit és Esztergom mozgalmas történetét ismerhetik meg a résztvevők, miközben a Sobieski-szobortól indulva egészen a párkányi hídfőig tart az út. A sétát Aguera Zoltán, az Ismeretlen Esztergom című könyv szerzője vezeti. A közel 1,2 km hosszú, 60 perces programon gyerekek, kutyások és mozgáskorlátozottak is részt vehetnek. A program regisztrációhoz kötött!

Fotó: Párkány város archívuma

A Reggeli a hídon szintén az esztergomiak és párkányiak közös találkozása, beszélgetése a híd gyalogosközlekedést szolgáló részén felállított asztaloknál.

Hírdetés

A kezdeményezők célja volt, hogy:

 Esztergom és Párkány lakói a Mária Valéria hídon egy közös asztalnál üljenek, elősegítve a kulturális eszmecserét és az új kapcsolatokat. Szeptember 27-én, szombaton a 130. évforduló alkalmából 65 asztalnál 65 párkányi és 65 esztergomi közéleti vagy civil szereplő reggelizik együtt, tartalmas beszélgetések keretében idézve fel a közös múlt emlékeit és a híd által összekötött közösségek történeteit.

A Párkányi Hídünnep 2025. szeptember 26-án és 27-én, pénteken és szombaton lesz a sétálóutcában. A programban pénteken szereplő fellépők, a Korál Tribute Band, a Skokan  Horváth Tímea trió, a Galántai Fúvószenekar  koncertje, valamint Zsapka Attila gyerekkoncertje is szórakoztatja az érdeklődőket.

Szombaton délelőtt hagyományosan koszorúzás lesz a hídfőnél. A délután az „Őszi Varázs Tökfesztivállal” programmal kezdődik, majd 14 órakor lesz az ünnepélyes megnyitó. A programban lesz borlovagok felvonulása, avatási ceremóniája. Fellép a GALLI MUSICI LF MAI Párkány, és kiértékelik a rajzpályázatot. A kora esti órákban a Galántai Fúvószenekar, és a Korál Tribute Band koncertje zárja a programot.

Esztergomban az Erzsébet parkban felállított színpadon pénteken esztergomi és párkányi fiatal tehetségek (Ady Street, BHM, JP Musical Akadémia) mutatkoznak be, szombaton az Aurevoir. és a Bagossy Brothers Company gondoskodik a fesztiválhangulatról, vasárnap pedig a Brandnyúl, a Bohemian Betyars és az In Diretta koncertjei zárják a háromnapos ünnepet.

A családokat szombaton és vasárnap ingyenes légvár, népi játszóház, arcfestés, csillámtetoválás és kézműves foglalkozás várja. Továbbá szombaton lesz még gólyalábas műsor és bohócos óriásbuborék-show is.

A Gasztro-udvarban pedig finom falatok és frissítő italok közül válogathatnak a vendégek.

A Mária Valéria híd megünneplése jóval több, mint építészeti jubileum: az egység, a közös történelem és a barátság szimbóluma, amely gazdasági és kulturális kapcsolatok erősítésére is ösztönöz.

Dániel Erzsébet/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »