Háromgólos vereséggel kezdett Lettországban Hornyák csapata

Háromgólos vereséggel kezdett Lettországban Hornyák csapata

A köbölkúti Hornyák Zsolt edzette Puskás Akadémia a lett RFS Riga vendégeként folytatta a szereplését a Konferencia Liga selejtezőjének második fordulójában.

A lett sajtó a mérkőzés előtt próbálta a nyomást a felcsúti csapat vállára helyezni, mikor kijelentették, hogy bizony a magyar együttes a párharc esélyese. Hornyák Zsolt a mérkőzés előtt kijelentette, hogy ők bizony még egy tapasztalatlan együttes a nemzetközi porondon és számukra minden mérkőzés a tapasztalatszerzést is jelenti.

A felcsútiak aktívan kezdték a mérkőzést, az első kapuralövési kísérletet is Puskás jegyezte, a hatodik percben Plšek lőtt a bal alsó sarok mellé. A lettek szinte első gólszerzési lehetőségükből megszerezték a vezetést, a 8. percben egy szögletet követően Lemaljic a földre fejelte a labdát, azonban az elvetődő Tóth Balázs mellett a kapuba pattant a játékszer.

Hírdetés

A hazaiak letámadása nem nagyon ízlett Hornyák csapatának, ami a 18. percben újabb hazai gólt eredményezett, egy újabb pontrúgás után Simkovic adta be a labdát, amit az ötös bal sarkánál berobbanó Freisenbichler csúsztatott a kapuba. A felcsúti védők nem figyeltek eléggé a hazai szögleteknél, ezúttal is komoly gondba kerültek Simkovics szögleténél. A 23. percben a szöglet után eltűnt az egyik lett védő, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A megítélt büntetőt Lemajic higgadtan értékesítette. A felcsútiak ezzel 24 percnyi játék után komoly háromgólos hátrányban találták magukat. Talán nem tulzúnk azzal, hogy a Puskás Akadémiát jócskán meglepte a lett gárda, ugyanis félórányi játék után sem tudott mit kezdeni ellenfelével Hornyák Zsolt csapata. Az első játékrész hajrájában sem változott az eredmény, így háromgólos hazai vezetéssel mehettek szünetre a felek.

Fordulást követően Hornyák Zsolt kettős cserével próbált életet lehelni csapata támadójátéka és legalább a szépítő gólt megszerezni. A 47. percben meg is volt az első gólszerzési lehetősége a felcsúti együttesnek a második félidő elején, Plšek készített le egy labdát lövésre a csereként beálló Balutának, de a román játékos a kapu mellé lőtt.

A hazaiak fegyelmezetten védekeztek, így a felcsúti gárda nem igazán tudott komoly gólhelyzetet kialakítani. Sőt a 69. percben a lettek kis híján megszerezték negyedik góljukat is, Simkovic beadását Tóth Balázs ütötte rossz helyre, azonban Deocleciano kapásből a léc fölé lőtt.

A Puskás Akadémia hiába próbálta meg csökkenteni hátrányát, a hazai védők önfeláldozóan szinte minden lövést blokkolni tudtak, vagy a felcsútiak próbálkozása nem talált kaput. A hajrában az eredmény már nem változott, ami azt jelenti pokoli nehéz visszavágóra van kilátás a Puskás Akadémia részéről, amelyre egy hét múlva kerül sor a felcsúti Pancho Arénában 20 órai kezdettel.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »