Háromgólos DAC-győzelem a Győri ETO ellen

Háromgólos DAC-győzelem a Győri ETO ellen

Szombaton délután második győzelmét is begyűjtötte a téli felkészülés során a DAC. Ezúttal a Győri ETO vendégeskedett Dunaszerdahelyen.

A győriek a tabella 10. helyéről várják a tavaszi kezdést az NBII-ben. Bernd Storck 18 mezőnyjátékosnak adott lehetőséget a találkozó során, újoncként a 18 éves argentin védő, Luciano Vera is pályára léphetett.

A DAC közlése szerint a vezetőedző még nem számíthatott Friede, Davis és Veszelinov játékára, ahogy Vida sem volt még bevethető, Fábry és Malý pedig kölcsönjátékra távoztak a sárga-kékektől.

Az első gólra egészen az 50. percig kellett várni – ekkor Ramirez fejesével szerezte meg a vezetést a DAC, majd 20 perccel később Balic is betalált. Az i-re a pontot Kalmár tette fel két perccel később, mikor is magabiztosan értékesítette a Divkoviccsal szembeni szabálytalanságért kapott büntetőt.

Hírdetés

MOL Akadémia, füves pálya, Dunaszerdahely, 2021. január 23., szombat, 14:00 ó, borult, esős idő, +5°C Góllövők: 50. Ramirez, 70. Balić, 72. Kalmár (11 m) Sárga lap: 39. Ramirez, 45. Divković – 36. Fejes Játékvezető: Kráľovič – Štrbo, Kováč, 0 néző

DAC: Jedlička – Blackman (79. Vera), Müller (64. Braun), Kružliak, Beskorovainyi – Nebyla (46. Nicolaescu), Schäfer (82. Schäfer), Balić (79. Njie) – Divković (73. Andzouana), Ramirez (73. Taiwo), Kalmár (73. Moumou). Edző: Bernd Storck. Győr: Gyurákovics (74. Ruisz) – Kovács, Vári, Fejes, Kerkez (65. Szabados) – Kiss, Bagi, Berki – Szimcso (46. Sipőcz), Májer, Priskin. Edző: Csató Sándor.

STATISZTIKA: Lövés – kapura 6:4, mellé 9:3 Szöglet – 6:4 Les – 3:1

Körkép.sk, dac1904.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »