Három vezető is lemondott – válságban Macron pártja

Három vezető is lemondott – válságban Macron pártja

Egymás után mondanak le a francia kormánypárt, a Köztársaság Lendületben vezetői. A mozgalom második embere, Pierre Person hétfőn jelentette be lemondását, azóta pedig két másik alapító tag is kilépett. Person szerint Macron pártja „kifogyott az ötletekből” és „nincs abban a helyzetben, hogy szembenézzen a következő ötéves ciklussal”.

A V4NA nemzetközi hírügynökség beszámolója szerint egy héten belül három meghatározó politikus is bejelentette, hogy lemond a Emmanuel Macron, francia köztársasági elnök pártjának, a Köztársaság Lendületben (LRM) nevű formációban betöltött posztjáról. A párt második embere, Pierre Person hétfőn mondott le arra hivatkozva, hogy az LRM katasztrofálisan szerepelt a júniusi helyhatósági választásokon. A párizsi polgármester-helyettes interjút adott a Le Monde-nak, amelyben kifejtette: úgy véli, hogy az LRM „már kifogyott az új ötletekből”, és hogy a kormányzó párt jelenleg „nincs abban a helyzetben, hogy szembenézzen a következő ötéves ciklussal”. A koronavírus-fertőzések számának drasztikus növekedésére utalva Person kijelentette, hogy a párt „nem fogta fel a járványhelyzet súlyosságát”.

 

Personék még tapsolnak, de mit?

Hírdetés

Person felszólította párttársait, hogy kövessék a példáját. „Mindazok, akik a holnap sikereit szeretnék építeni, hagyják el tisztségüket” – fogalmazott a francia politikus.
 
Hozzátette, hogy a 2022-es elnökválasztási kampányban továbbra is támogatni fogja Emmanuel Macront, de már csak önkéntesként. Mint mondta, ettől azt reméli, hogy sikerül „új életet lehelni a mozgalomba”.
 
Ezen a héten szintén bejelentette távozását az LRM két másik vezető politikusa: Aurore Bergé volt republikánus és Sacha Houlié szocialista politikus is távozott a kormánypártból. Bergé, a párt jobbszárnyának frakcióvezető-helyettese volt, Yvelines város polgármester-helyetteseként folytatja. Houlié a balszárny egyik politikusa volt, korábban – Person és Macron segítségével – megalapította a párt ifjúsági szervezetét.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »